#televíziós vita

Macron azzal vádolta meg Le Pent, hogy az orosz hatalomtól függ

Emmanuel Macron francia elnök azzal vádolta meg kihívóját, a jobboldali szuverenista Marine Le Pent az elnökjelöltek szerda esti televíziós vitájában, hogy az orosz hatalomtól és Vlagyimir Putyin orosz elnöktől függ, miután egy orosz bank hitelezte a korábbi kampányát. Le Pen visszautasította a vádakat.




Lóval és szuronnyal ment neki Obama Romneynak

Határozatlansággal vádolta Mitt Romney Barack Obamát, utóbbi viszont republikánus kihívóját következetlennek nevezte az amerikai elnökjelöltek hétfő esti, elvileg külpolitikai témákról szóló vitájában. A párbajt az első felmérések szerint az agresszívebb, olykor gúnyolódó elnök nyerte, de kiütésről szó sem volt, így Obamának aligha sikerült feledtetnie az első, és leginkább nézett vitán mutatott gyenge produkcióját.





A Facebook-generáció szétszedheti Obamát és Romneyt

Denverben, közép-európai idő szerint hajnali háromkor kezdődik az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitája, amelyet majd két másik követ: 16-án New York államban, 22-én pedig Floridában. Az első vita témája a belpolitika, ám mivel az összecsapások közül ennek a legnagyobb a nézettsége, a nagy kérdés az, hogy sikerül-e Barack Obamának, illetve Mitt Romneynak szóba hozni a neki különösen jó, a másiknak azonban kínos témákat.