#társadalom















Legalább 15 ingatlant szerezhetett meg könnyedén a lakásmaffia, az állam évtizedek óta tétlenül nézi a módszert

Magyarországon lényegében elég egy hamis meghatalmazás, valamint egy lefizetett ügyvéd ahhoz, hogy valakinek ellopják a tíz- vagy százmilliókat érő ingatlanát –legalábbis ez derült ki egy ingatlanlopásos ügyben zajló per hétfői tárgyalásán. A csalók ezúttal egy 165 millió forintra értékelt gödöllői telket adtak el a tulajdonos tudta nélkül, de ugyanez a kör az elmúlt években több mint egy tucat ingatlant szerezhetett meg azonos módszerrel. A trükk több évtizede ismert, a jogszabályok mégsem változtak.  




Hódmezővásárhelyi tragédia: „Életemben először érzem azt, hogy a rendőrség korrektül reagált”

Az állományt felháborította, hogy a Promenád24 cikkén keresztül bántottak egy rendőrt, az ORFK jól tette, hogy utólag kiállt az elhunyt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány mellett – erről beszélt a HVG-nek egy rendőr, s véleményével nem volt egyedül. Az érdekképviseletek nem tudtak arról, hogy a testület vezetése videóban áll ki elhunyt kollégájuk mellett. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetet és a Független Rendőr Szakszervezetet legalábbis nem hívták egyeztetésre.