TGM nem tudja?
Miért tesz fel álkérdéseket Tamás Gáspár Miklós?
Egyszerre ejtette át a bírói kart, a devizaadósokat és a szavazókat, akik – semmi kétség – majd elérzékenyülnek a társadalmi igazságosság és a könyörületesség miatt a globális finánctőkével csatába szálló nemzeti kormány nagylelkűségétől és vitézségétől. S mindez egyetlen fillérbe se kerül!
Tamás Gáspár Miklós
1956: történelem, ami azt jelenti, hogy időszerűtlen – véli Tamás Gáspár Miklós. Szerinte nem lehet zokon venni, hogy 1956 igazi karakteréről mindenki megfeledkezett, és aki rá akar hivatkozni, hamisít, még ha önkéntelenül is.
Tamás Gáspár Miklós
A magyarországi választók nagy része „bizonytalan”. De nem abban bizonytalan, hogy a két tömb közül melyiket válassza, hanem inkább abban, hogy nem kellene-e hátat fordítania ennek az egésznek.
Tamás Gáspár Miklós
A Fidesz alelnöke, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke (volt miniszter) pártjának XXV. kongresszusán azt mondta a jobboldali militánsoknak, hogy a közelgő választási kampányban nem óhajt buzizást, zsidózást, cigányozást hallani.
Tamás Gáspár Miklós
Kilenc és fél millió magyarországi lakos tiltakozik, mert jogellenesen arra kényszerítik, hogy Magyarországon éljen.
Tamás Gáspár Miklós
Magukat baloldali humanistáknak nevezők csoportja követeli, hogy a magyar kormány határolódjon el Szíria tervezett amerikai bombázásától.
hvg.hu
Pontosítás TGM-hez.
Lévai Júlia
G.-N. Tamás neof******* országgyűlési képviselő csak hangot adott az elémelyedett unalomnak; a Központi Nyomozó Főügyészség nem fogja a magyar adófizetők nyomorult filléreit arra pazarolni, hogy nemzetünket már megint ezekkel a marhaságokkal nyaggassák. S ha valaki emiatt n*** vagy ny**** szimpatizánsnak nevezi az ügyészeket, arra majd lesújt a magyar igazságszolgáltatás vasökle.
Tamás Gáspár Miklós
Ami az elmúlt években történt, némán suhant el a magyar állampolgárok kócos feje fölött. A magyarországi jobboldal megértette az új médiák alaptermészetét, és erre a tudásra építi politikáját. Az Orbán-kormány ugyanis titkolja az intézkedéseit, megtévesztő nevekkel látja el őket – ezeket nincs idő helyesbíteni a médiasürgésben és médiaforgásban –, s ha mégis híre megy az aktusnak, hát elhallgatják, „cáfolják”, letagadják vagy az általános médiaömlenybe passzírozzák.
Tamás Gáspár Miklós
Születésnapi megemlékezés a 25 éves Fideszről, a mozgalom nélküli mozgósításról mint a szubjektivitás látszatát keltő jéghideg technikáról, a saját tréfáin göcögő Orbán Viktor modoráról és a „valahogy tovább vacakolni” heroikus jelszaváról.
Tamás Gáspár Miklós
A bevándorlási szabályok szigorításából meredek dolog levonni azt a következtetést, hogy a kapitalizmus válságba jutott. Még meredekebb, hogy az állampolgárság esetleges megtagadása maga a posztfasizmus.
Papp László Tamás
Előadást tartott az ELTE bölcsészkarán Tamás Gáspár Miklós csütörtök délután, a filozófus a nap folyamán korábban fórumot rendező diákoknak gratulált a tüntetésekhez. Később az ELTE-n zajló megbeszélések résztvevői a kormány nem támogatott szakokkal kapcsolatos csütörtök délutáni bejelentésére reagálva arra kértek minden diákot, menjen az ELTE-n zajló tanácskozásra.
hvg.hu
Óvodás akció, reklámfogás, az MSZP-hatalom restaurációja, oligarcházás – ellentmondásos reakciók születtek az elmúlt egy hétben az ellenzéki térfélen Bajnai visszatérési kísérletével kapcsolatban. Az MSZP-ben, az LMP-ben, a Millában és a Szolidaritásban is feszültségeket gerjesztett az október 23-ra tervezett akció, azóta is megy az üzengetés, a beszólogatás. Összeszedtük az elmúlt napok aranyköpéseit.
hvg.hu
A Milla frissen megválasztott elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy október 23-i tüntetésükön „pártpolitikusok” nem beszélhetnek, pártok zászlói, transzparensei pedig nem tűnhetnek fel. Ezzel szemben a tüntetéshez csatlakozott Szolidaritás vezetője, Kónya Péter az ATV-ben a pártlogók jelenléte mellett érvelt.
hvg.hu
A Milla rendezvényén nem Bajnai Gordon lesz a vezérszónok, többek között felszólal Tamás Gáspár Miklós, Kónya Péter és Balavány György.
hvg.hu
„Lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást.” Ennek ugyan nincs értelme, de azért sejtjük, hová akar kilyukadni a szónok: ha a szülők gyermeket „vállalnak”, akkor túl fáradtak hozzá, hogy püföljék egymást. „Föl sem merülhetne a családon belüli erőszak.” És a gyerekeket ki veri? Őket nem a gyermeket „vállaló” családokban verik? A mai magyarországi parlamentben a hasba rúgás oka a hasba rúgás ellenzése; a durvaság oka a szelídség; a gyerekpofozás oka a meg nem született gyermek.
Tamás Gáspár Miklós
Magyarországon, mint mindig, ma sem lehet középen állni, mivel ilyen hely egyszerűen nincs. Bírálatot legföljebb zárt ajtók mögött, s kizárólag választási meg kommunikációs szakértőktől fogadunk el.
Balázs Zoltán
Sólyom László nem a jobboldal árulója, nem renegát, akit mind az elárultak, mind az új szövetségesek jól-rosszul leplezett megvetéssel szoktak üdvözölni. Ennek ellenére a balközép épp ezt követeli: tessék árulónak lenni, akkor számíthat némi baráti hátbavágásra, barackra és fülhúzásra. Tamás Gáspár Miklós írása az aszófői beszédre érkezett reakciókról.
Tamás Gáspár Miklós
A Nyirő-ügynek kevés köze van ahhoz, hogy milyen író volt Nyirő József, a magyar házelnök a nyilas csonka parlament egyik képviselőjének a tiszteletére rendezett áhítaton vett rész, és a dolog pokoli humora sem csökkenti a dolog politikai jelentőségét, amelybe ráadásul sikerült teljesen ártatlanul belekeverni az erdélyi magyarság legkülönfélébb tényezőit - írja a Magyar Narancs e heti számában Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki szerint a magyar házelnök saját Alaptörvénye szellemét sértette meg, a magyar állam pedig tengelyhatalomnak nyilvánította magát.
hvg.hu