Látványosan kiürült a Közel-Kelet légtere Izrael Irán elleni támadását követően
Irán, Irak és Jordánia mind lezárta saját légterét, de a legnagyobb légitársaságok is úgy döntöttek, hogy törlik vagy felfüggesztik közel-keleti járataikat.
Irán, Irak és Jordánia mind lezárta saját légterét, de a legnagyobb légitársaságok is úgy döntöttek, hogy törlik vagy felfüggesztik közel-keleti járataikat.
HVG
António Guterres szerint Izrael lépése „katonai eszkalációt” jelent, ami veszélyezteti az iráni atomprogramról folyó tárgyalásokat.
HVG
Az izraeli hadsereg szerint több mint 100 drón indult meg Iránból az ország felé.
HVG
Hetekig benn kell maradnia a kórházban a volt külügyminiszternek.
hvg.hu
Az egyik légibázist már korábban is támadták.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A volt külügyminisztert és feleségét a múlt héten támadta meg egy férfi kalapáccsal.
hvg.hu
A volt külügyminiszter arról is beszélt egy interjúban, hogy nem számít fia bocsánatkérésére.
HVG
Jeszenszky Géza a kórházból nyilatkozott nem sokkal azután, hogy rátámadtak az utcán. Reagált arra is, hogy a fia szerint „évek óta a Sátánt szolgálja”.
HVG
A pincér elmondta: amikor a menekülő támadó után eredt, a volt miniszter vérző fejjel is vele tartott egy darabig.
HVG
Jövő héten már előadást tartana a kalapácsos támadásban súlyosan megsérült egykori külügyminiszter.
HVG
Az ügyészség szerint fennáll a támadónál a szökés és az újabb bűncselekmény elkövetésének esélye.
HVG
A 70 éves férfi magával is végezni akart.
HVG
A volt külügyminiszterre és feleségére otthonuk előtt, a kapualjban támadtak rá. Csak egy közeli étterem pincérének köszönhető, hogy az elkövető menekülni kényszerült, őt végül a Fővám téren fogták el.
hvg.hu
Az oroszok szerint az elmúlt nap folyamán több ukrajnai frontszakaszon is előre tudtak nyomulni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Még tart a nyomozás, így a vádpontok is változhatnak. Az érdemi tárgyalás novemberben kezdődhet.
hvg.hu
Veszélyben vannak az Asus routerei, miután egy új, AyySSHush nevű botnet megjelent, és célba vette őket – kisebb számban, de a Cisco, a D-Link és a Linksys termékei is érintettek.
HVG
Jámbor András szerint Ilaria Salis semmit sem tud az itt élőkről, vagy Magyarország problémáiról, és nem is nagyon érdekli mi történik valójában.
HVG
Egy közeledő autó ijesztette el az állatot, így a férfi megmenekült.
hvg.hu
Pakisztán azt tervezi, hogy a lelőtt drónokat háborús trófeaként állítja ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Légicsapásokról és lelőtt drónokról számolt be India és Pakisztán is. A halálos áldozatok száma mindkét oldalon nőtt.
HVG