#szurkolás











„A válogatott az egyetlen dolog, amelyből a NER nem tudott megosztó kérdést csinálni”

2016-ban hatalmas társadalmi összeborulást hozott az Eb-menetelés, öt évvel később pedig úgy tűnik, nagyobb szükség lenne egymásra találni, mint valaha. Az idei kontinenstorna lehetőséget ad, hogy Magyarország a polarizáció csúcsán és a világjárvány végének közeledtével újra összekovácsolódjon, a társadalomkutatók szerint ehhez pedig a futball természetéből és kultuszából adódóan még egy nehéz időszakban is minden adott.



Amikor a szomszéd előbb ordítja, hogy gól

Nyugodjon meg, nincs egyedül azzal az őrjítő érzéssel, amikor a szomszédban vagy a másik kocsmában szurkolók előbb örülnek a gólnak – jó hangosan. De tényleg tönkreteszi ez az élményt? Körbekérdeztünk, és a legváltozatosabb sztorikkal illusztráljuk, hogy mi kell ahhoz, hogy a csúszás kiborító, vagy akár kifejezetten megnyugtató legyen. És egyáltalán, mi a késés oka?








Egy focifrigid boldogsága Hajrámagyarországon

Kívülállóból elszánt ellenállóvá tett, hogy az egyik azt harsogja, a hazai csapat ellen fog szurkolni, mert nehogy már Orbán politikai hasznot húzzon, a másik meg azt ordítja, hogy aki nem ordítja vele, hogy „hajrá Magyarország”, az utolsó hazaáruló.