Orbán szülinapi köszöntőlevelet küldött Lech Walesának
Levélben köszöntötte fel Magyarország minden polgára nevében 70. születésnapja alkalmából Lech Walesa volt lengyel államfőt Orbán Viktor miniszterelnök.
Levélben köszöntötte fel Magyarország minden polgára nevében 70. születésnapja alkalmából Lech Walesa volt lengyel államfőt Orbán Viktor miniszterelnök.
MTI
Főtt rizsből, sárgarépából és egyéb zöldségekből készült fagyasztott tortával köszöntötték fel a Fővárosi Állat- és Növénykert hat hónapos kiselefántját, Ashát és édesanyját, Angelét.
MTI
MTI
hvg.hu
Pénteken ünnepli 70. születésnapját Mick Jagger, a legendás brit rockzenekar, a Rolling Stones frontembere. Jagger 1943-ban látta meg a napvilágot Dartfordban Michael Philipp Jagger néven. Az eleinte jó tanuló, templomi kórusban éneklő mintagyerek hamar a rockvilág fenegyerekévé vált. Későbbi zenész- és szerzőtársával, Keith Richárddal már öt éves korában megismerkedett, azonban mivel évekre szem elöl tévesztették egymást, csak 1962-ben alapították meg a Rolling Stonest. Első fellépésük 1962. július 12-én volt, ám jellegzetes zenei hangzásuk mellett Jagger "botrányos" színpadi viselkedésének is köszönhetően már a hatvanas évek közepére a jólfésült Beatles versenytársaivá váltak. Bár a szkeptikusok már többször a zenekar kifulladását jósolták, Mick Jagger és a Rolling Stones az idei Glastonbury fesztiválon is bebizonyította, hogy nemcsak a rocktörténelem-könyvekben, de a színpadon is ott van még a helyük.
MTI
MTI
hvg.hu
Négy éve kapott agyvérzést Szabó Gyula, a Tenkes kapitánya Buga Jakabja. Már már nem szorul inzulinpótlásra, és a leletei is stabilan jók.
hvg.hu
"Számunkra, akik a 20. században születtünk, nincsen semmi, amit megtehetnénk", ugyanakkor a mai fiataloknak alkalmuk van arra, hogy boldogabb évszázadot hozzanak létre - mondta a dalai láma 78. születésnapján.
MTI
Pályatársai köszöntik 70. születésnapján Szakcsi Lakatos Bélát a Budapest Jazz Clubban hétfő este. Örömzenéléssel és az alkalomra készülő meglepetés szerzeményekkel ünneplik a Kossuth-díjas zongoraművészt, zeneszerzőt.
MTI
A néhány napra ingyenessé tett, iPhone-on és androidos készülékeken is elérhető alkalmazás több forrásból húzza be ismerőseink születésnapját, és időben értesít is róluk.
hvg.hu
Putyin elnök kiemelte a születésnapos Orbán Viktor jelentős hozzájárulását a magyar-orosz baráti kapcsolatok megerősítéséhez, és reményét fejezte ki a sikeres közös munka és a konstruktív párbeszéd folytatása tekintetében.
MTI
Orbán Viktor nem hagyta szó nélkül a neki címzett születésnapi jókívánságokat.
hvg.hu
Orbán Viktor pénteken töltötte be 50. életévét. Facebook-oldalát születésnapi jókívánságok árasztották el. Az üzenetek döntő többsége pozitív hangvételű, de a kommentekben felbukkan egy-egy kritikus bejegyzés is a trafiktörvény és a nyugdíjkassza ügyében is. Ezek közül válogattunk, kommentár nélkül.
hvg.hu
Rengetegen köszöntötték már reggel a Facebookon a ma 50 éves Orbán Viktor, volt, aki verssel, volt, aki YouTube-dallal kívánt boldog születésnapot a kormányfőnek.
hvg.hu
Egy bulin készültek a képek, hölgyismerősének szánta születésnapjára – közölte a Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője. Jeszenszky Sándor szerint a hackercsoport, az Anonymus által nyilvánosságra hozott – pornográf jellegű – képek megjelentetése sérti a privátszféráját, politikai elkötelezettsége miatt akarják lejáratni.
hvg.hu
Szerdán ünnepli ötvenedik születésnapját Détári Lajos világválogatott labdarúgó, aki a magyar nemzeti együttes eddigi utolsó gólját szerezte világbajnokságon.
MTI
Május 3-án lenne 48 éves a márciusban elhunyt rockzenész, Bódi László Cipő. A kistarcsai temetőben emlékeznek rá.
hvg.hu
Szinte sose fordul elő, hogy a királynő szabadnapot vegyen ki. Erzsébet királynő családi körben ünnepelt, hivatalosan majd csak júniusban ülik meg a születésnapját.
MTI
"Agyagba döngölni a kommunistákat" – ezzel az 1989-ben elhíresült mondattal vált szélesebb körben ismertté a Fidesz egyik alapítója, Németh Zsolt. Az első és a második Orbán-kormányban is külügyi államtitkárként dolgozó politikust arról kérdeztük, hogy 25 év múltán még mindig érvényesnek tartja-e az 1989-ben kitűzött célt, miért nem megy a múlttal való szembenézés, és mit keresnek a egykori pártállami politikusok – többek között jelenlegi főnöke – a Fideszben.
Kósa András
Kósa András
M. László Ferenc
Zártkörű ünnepséget tartottak ma a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Fidesz alapítói a párt Lendvay utcai székházában. Orbán Viktor a Facebook-oldalán közzétett egy fotót, amely szerint Bambit is ittak a résztvevők.
MTI
MTI
hvg.hu
Kedden ünnepelték Bayer Zsolt ötvenedik születésnapját a Barabás-villában – írta a Cink. Az egyik meghívott, Kövér László azt mondta, jóban-rosszban nem tagadták meg egymást Bayer Zsolttal, és nem is fogják.
hvg.hu