Esetleges szexuális bűncselekményeket vizsgálnak Ózd környéki gyermekotthonokban is
A legfőbb ügyész közlése szerint titoktartási nyilatkozatok miatt is nyomoznak.
A legfőbb ügyész közlése szerint titoktartási nyilatkozatok miatt is nyomoznak.
HVG
A zárt gyermekvédelmi intézetek falain belül a bántalmazás és a szexuális visszaélések nagyon is jelen vannak, mindenki tud róluk, mégis kivételesen nagy arányban rejtve maradnak. Hogyan hálózzák be áldozataikat az erőszaktevők, hogyan tesznek prostituálttá fiatal lányokat? És milyen állapotban van az a védelmi rendszer, amely ezt mégis hagyja? Erről beszélt Solt Ágnes kriminológus a HVG-nek.
Tizennégy éves volt, amikor a javítóintézet korábbi igazgatója megkörnyékezte.
HVG
Az eddigi vizsgálatok nem hozták meg az áttörést.
HVG
A beszélgetésből egyelőre csak egy rövid részletet hoztak nyilvánosságra, a teljes interjú vasárnap este kerül adásba.
HVG
A Kossuth téren beszél majd Orbán Viktor október 23-án, még az idén 17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi intézményrendszerre, jövőre pedig béreket is emelnek majd a szociális szférában. Vizsgálat indult a Tisza applikációjával kapcsolatban, Varga Judit pedig bármilyen pozícióra alkalmas Gulyás Gergely szerint. A HVG újságíróját nem engedték kérdezni a kormányinfón.
Nem tarthatna hat évig egy szexuális erőszak miatt zajló nyomozás, ha valóban egy Szőlő utcai nevelőnő ellen indult el az eljárás – mondta a HVG-nek egy büntetőjogász. Ezt Rétvári Bence államtitkár állította, csakhogy az eljárási szabályok alapján a határidők ezt nem támasztják alá. Valószínűnek tűnik, hogy mégsem a nevelő ellen indult a büntetőügy még 2019-ben, hanem csak évekig tartó nyomozás után juthattak el hozzá.
Két eseti bizottságra vonatkozó ellenzéki javaslatot és egy törvénymódosítást sem engedtek át a kormánypárti többségű szakbizottságok.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára bocsánatkérést várt volna a DK-tól,
HVG
A gyermekétkeztetési napidíj emelésére is nemet mondtak a kormánypárti politikusok.
HVG
A házelnök először nem is akart szót adni a miniszterelnök-helyettesnek.
HVG
„Ez az eset nyilvánvalóvá tette, hogy a jelenlegi intézményi rendszer nem képes biztosítani a rábízott gyermekek és fiatalok biztonságát” – írják.
HVG
A gyermekvédelmi rendszer összeomlott, nincs hova kiemelni a gyerekeket a bántalmazó családjukból, nem lehet rajtuk segíteni – erről számolt be több szakember Tapasztó Orsinak, aki örökbefogadó szülőként személyesen is érintett a témában. Mi volna a feladata az államnak azokkal az áldozatokkal, akik az ellátásban abúzust szenvedtek el? Milyen a mentális állapotunk, miként lehetnénk jobban? Erről is beszélgettünk az influenszerrel, aki azt is elmondta, miért lépett be a gyermekvédelmi digitális polgári körbe, és mit tapasztal ott.
Megbékélésmenet helyett Juhász Péter melletti kiállással készült vasárnapra a Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás Mozgalom. Juhász Péternél csütörtökön razziát tartott az ügyészség, pénteken pedig tanúként hallgatták ki a Szőlő utcai javítóintézet ügyében. A tüntetésre megtelt a Kossuth tér, a tömeg három órán át hallgatta a felszólalókat a legvégén magát Juhász Pétert és a hangfelvételén szereplő Látó Jánost is.
HVG
Igaz, az ügyészség pénteken négy órán keresztül hallgatta Juhász Pétert, de Kocsis próbál biztosra menni.
HVG
Ez az a tüntetés, amit Juhász Péter szabadsága érdekében tartanak, akinél a napokban razziáztak a Szőlő utcai botrány ügyét vizsgáló nyomozók.
HVG
A DK után ők is nyilvános akcióval hívták fel magukra a figyelmet, Arató Gergely elhíresült kérdését feltéve.
HVG
A volt politikus a kihallgatása után üzent Kocsis Máténak.
HVG
A bántalmazások lehetőségére egy pszichológiai szakvélemény hívta fel a figyelmet, de a rendőrség nem indított nyomozást az ügyben.
HVG
Egyszer már leszavazták, de kerülő úton újra próbálkozik a vizsgálóbizottsággal a Szőlő utca ügyében a DK, csakhogy a Fidesz az elmúlt 11 évben az összes ilyen ellenzéki javaslatot elgáncsolta. Vannak más ellenzéki ötletek is a témára, de a Fidesz feltárás helyett fenyegetőzik, pedig tisztázandó kérdés bőven lenne.