Levette a CBA a polcokról a fütyis színezőt
Körlevélben értesítették a boltvezetőket, hogy vegyék be a Napközis házi feladat című kiadványt.
Körlevélben értesítették a boltvezetőket, hogy vegyék be a Napközis házi feladat című kiadványt.
hvg.hu
A szervezők szerint a kiadó félrevezeti az óvatlan szülőket, mivel a füzetet 1. osztályosoknak szólóként állítja be, és semmi nem utal arra, hogy a kifestőben a gyermek milyen ábrákat fog színezni.
hvg.hu
Dúl a kommentháború a fütyis színező miatt, ezerfelé kanyarodott a vita. Vannak, akik szerint felháborító a kis füzet, mások szerint pedig a legtöbb ember egyszerűen csak prűd - a szakember szerint ez most a kísérletezés tere, ideje.
hvg.hu
Megjelent egy fura színező füzet, amely elvileg a kisgyerekek szexuális felvilágosítását célozza (ha, enyhén szólva, nem is túl szerencsésen). Nem tankönyv, nem kötelező, boltban árulják. Sokan mégis fideszes/ballibsi mételyt, vagy a sátán művét látják bele a kiadványba.
A „Napközis házi feladat” első osztályosoknak (!) szóló kifestője a fogantatástól a születéséig mutatja be, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.
hvg.hu
Ízlések és pofonok – de talán a bohócromantika zavaros egy gyereknek.
hvg.hu
Két hétfői indítvány is szabályozná Romániában a jelek szerint túlzott szabadossággal működő szexuális és szerelmi viszonyokat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A statisztikák, a szakmai és a hétköznapi tapasztalatok mind azt mutatják, hogy a szexualitást övező tabuk máig velünk élnek, sőt, egyre nagyobb a homály és a hallgatás. A legtöbb probléma az óvszerhasználat hiányából, és „a lényeg, hogy a férfinak jó legyen a szex” érvényesüléséből ered. Nem véletlen, hogy a magyar lakosság körében 100 élve születésre 40, a 19 éven aluliak körében pedig 80 abortusz jut. Emellett újból pusztít a szifilisz, és évről évre több a HIV-pozitív magyar is. Pedig a megoldás nem feltétlenül pénz és erőforrás, sokkal inkább akarat és szervezés kérdése.
Hercsel Adél
Anne Robinsont felkérték, hogy nézzen meg egy pornófilmet. A híres műsorvezető megrökönyödött.
hvg.hu
Sokakat megdöbbentettek a Való Világ 6. szériájának eseményei. Pedig van ennél rosszabb: hogy más nem beszél a fiatalokkal szexről. Ez jut nekik.
Dr. Csermely Gyula
Hatályon kívül helyezte a szexuális felvilágosításra vonatkozó része miatt sokat vitatott iskolai egészségügyi nevelési programot szerdán a horvát alkotmánybíróság, mert az állam nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének a tanterv bevezetése során - adta hírül a helyi média.
MTI
Horvátországban valóságos "hidegháborúba" keveredett a katolikus egyház a szociáldemokrata kormánnyal az iskolai szexuális felvilágosítás bevezetése miatt – adta hírül a horvát média csütörtökön. A kormány középkori nézetekkel vádolja az egyházat, és felszólítja arra, hogy tartsa magát távol az oktatáspolitikától.
MTI
Tiltakozik a horvát katolikus egyház az iskolai egészségügyi nevelés szexuális felvilágosításra vonatkozó része ellen, amely szerinte káros a gyermekekre, mert egyebek között megengedő a homoszexualitással és az önkielégítéssel szemben.
MTI
A zöldségekre felhúzott óvszerek ma már nemigen lennének hatásosak – évről évre egyre sokkolóbb kampányok kellenek arra, hogy felhívják a figyelmet a HIV-fertőzésre. Persze, nem mindig sikerül megfelelő arcot találni a rettegett vírusnak.
hvg.hu
Az intim témák, a szex és az önbizalomhiánnyal összefüggő lelki problémák azok a témák, amikről a tinik inkább interneten kérdeznek – derült ki abból az elemzésből, amelyet a Kamaszpanasz.hu internetes portál orvos és pszichológus szakértőinek válaszai alapján készítettek a szerkesztők.
hvg.hu
Szexuális felvilágosító órákat rendszeresítettek idén szeptembertől kezdve az ukrajnai iskolák második osztályában az AIDS/HIV-fertőzés elleni védekezés címén, ám az intézkedéssel sokan nem értenek egyet, korainak tartva a hétéves gyermekek ilyen jellegű oktatását.
MTI
Csaknem két évtized után szeptembertől ismét kötelezővé teszik a diákok szexuális felvilágosítását a New York-i állami általános és középiskolákban - közölte szerdai számában a The New York Times.
MTI
Már a szeméremtest szó is mutatja, mit érzünk, amikor a nemi szervünket kell megneveznünk. Az angol, a német és a francia nyelvben például a szelence/doboz jelentésű szavak (box, Büchse, boite) mellékjelentései utalnak a vaginára. De milyen szavakkal illetjük még ezen testrészünket? Jelto Drenth holland szexológus mítoszokat döntögető könyvében ennek is utánajárt.
hvg.hu
Nyíltan tárgyal szexuális kérdéseket és problémákat egy Pakisztánban megjelent könyv. Írója szerint egyáltalán nem tabudöntésről van szó, bírálói szerint azonban az iszlám vallási hagyományok ellen fordítja a fiatalokat.
hvg.hu