#szervátültetés



Kevés a szervátültetés Magyarországon

Nagyságrendekkel elmarad az európai átlagtól a Magyarországon végrehajtott szerátültetések száma - nyilatkozta Székely György, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke a csütörtöki Magyar Nemzetben.




Újragondolják a szervadományozást Kínában

Kína három-öt éven belül megszünteti a halálra ítélt rabok szervkivételét - számolt be a kínai média pénteken hivatalos forrásokra hivatkozva. Emellett olyan intézményt hoznak létre, amely a szervek felajánlását szervezi és koordinálja majd.









Öten is kaptak a HIV-fertőzött szerveiből

Tajvanon egy híres kórház öt páciensének egy elhunyt, HIV- fertőzött személy szerveit ültette be. Az intézmény bevallotta, hogy súlyos tévedést követett el – írja az atv.hu az AFP francia hírügynökségre hivatkozva.






Nyolc hónapos volt a legfiatalabb szervdonor tavaly

Nőtt az élő és a halott donorok száma tavaly Magyarországon, több transzplantációt tudtak elvégezni, ennek köszönhetően több, várólistán lévő beteg életét sikerült megmenteni - közölte Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szervkoordinációs irodájának igazgatója.