#szélsőjobb




Szélsőjobbosok fütyülték ki a francia államfőt

Hetven embert előállítottak hétfőn Párizsban az I. világháború harcait lezáró fegyverszünet állami megemlékezésének helyszínénél, miután a szélsőjobboldali tüntetők kifütyülték Francois Hollande államfőt és az ökoadó bevezetése ellen tiltakoztak.





Tüntetések és összecsapások Görögországban

Görögországban több ezer közalkalmazott folytatta szerdán az előző nap megkezdett sztrájkot, miközben százak, köztük diákok vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a jobboldali szélsőségesség ellen egy múlt héten történt gyilkosság nyomán, összecsapások is voltak a tüntetők és a rendőrök között.


Szélsőjobbos késelt meg egy szélsőbalos görög rappert

Halálra késelt egy 34 éves szélsőbaloldali rappert az Arany Hajnal nevű görög neonáci párt egyik tagja szerdára virradóra Athén közelében. A gyanúsított beismerte tettét, őrizetbe vették, és a gyilkos fegyvert is megtalálták nála. Az antifasiszta rapper, Pavlosz Früsszasz a kórházban halt bele sebeibe.


Szélsőjobbos bombagyárosok buktak le Németországban

Egy működőképes robbanószerkezetet és több távirányítású repülőmodellt is lefoglaltak egy szélsőjobboldali csoport ügyében tartott németországi razzián. A hatóságok feltételezése szerint a pokolgépet repülőmodellel próbálták volna célba juttatni.



"A Fidesz legnagyobb ellenfele saját maga"

Rendszerszintű kockázatot jelent Magyarországon a közbizalom egyre süllyedő szintje, amihez nagyban hozzájárul, hogy a két politikai oldal is egyre vadabb összeesküvés-elméleteket gyárt a másikról – mondta a hvg.hu-nak Krekó Péter, a Political Capital igazgatója, annak kapcsán, hogy egy nemrég készített felmérésből kiderült, a magyarok 42 százaléka úgy gondolja, „háttérhatalmak” irányítanak Magyarországon.


HaHa: rajtad röhögünk, nem veled

Ha olvasóink közül valaki ismeri Soros Györgyöt, kérjük, jelezzék neki, mi lett a kis barátaiból. Ami a HaHával történt, az – a Bajnai-párt, meg az ahhoz kapcsolódó chávezista PM-esek szánalmas vergődésével együtt – arra mutat, hogy az ellenzéki szervezetek egyre rövidebb felezési idővel, egyre nagyobb önmegsemmisülési potenciállal rendelkeznek, felvetve annak a gyanúját, hogy ezt az egészet Habony Árpád távvezérli egy budai zebráról.


Életfogytiglan a romák gyilkosainak – összefoglaló a tárgyalásról

Három embert tényleges életfogytiglanra, a sofőrként és segédként a gyilkosságsorozatban részt vevő Csontos Istvánt 13 évre ítélték első fokon a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozattal járó bűnügyben. Az ítélethirdetést óriási érdeklődés követte, Csontos ítélete hallatán azonban többen elégedetlenkedtek. A maga módján reagált a politika is.


"Nem nézek híreket": Ön emlékszik még a romák elleni sorozatgyilkosságra?

Majdnem négy évvel a négy vádlott elfogása után kedden hirdet első fokon ítéletet a bíróság a romagyilkosságok ügyében. A 2008 júliusa és 2009 augusztusa között hat ember halálát követelő gyilkosságsorozat megrázta a magyar társadalmat. Arra voltunk kíváncsiak, most mire emlékezünk még Magyarország egyik legsúlyosabb gyilkosságsorozatáról.


Gyerektáboron buktak ki a szélsőjobbos trollok

Kétszáznál több halmozottan hátrányos helyzetű gyermek tölti különféle foglalkozásokkal a mindennapjait a nyári szünetben az Ózddal szomszédos Farkaslyukon. Több közösségi oldal és hírportál olyan képeket közölt a tanulókról, ahol fegyverekkel – géppisztollyal, szamurájkarddal, nuncsakuval – gyakorolnak. Gábor Dezső projektmenedzser szerint az ősi magyar íjászatot és dárdavetést ugyanúgy tanulják a gyerekek, mint a ma divatos fegyverek megismerését, de a program nem csak erről szól.


Újabb szélsőjobbos szervezeteket oszlattak fel Franciaországban

Újabb két szélsőjobboldali csoportot oszlatott fel elnöki rendelettel szerdán a francia kormány – közölte a kormányülés után Manuel Valls belügyminiszter. A L'Oeuvre francaise (Francia mű) és a Jeunesses nationalistes (Nacionalista fiatalok) nevű szervezeteket is gyűlöletkeltéssel és erőszakra uszítással vádolja a kormány.




Így lépne fel Bush államtitkára a Jobbik ellen

A gyűlölködő szélsőjobb politikai erők európai térnyerése, a neofasiszták elleni küzdelemben kiemelt felelősségük van a kontinens vezetőinek – nyilatkozta Nicholas Burns volt amerikai külügyi államtitkár a Boston Globe című amerikai napilapnak.