Sokmilliós kormánymegbízás a Századvégnek
A Fidesz szellemi hátországának számító Századvég és egy másik elemzőcég nyert el egy havi harmincmillió forintos, a ciklus végéig tartó kormányzati megbízást - írja a Népszabadság.
A Fidesz szellemi hátországának számító Századvég és egy másik elemzőcég nyert el egy havi harmincmillió forintos, a ciklus végéig tartó kormányzati megbízást - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője szerint az ország és a gazdaságpolitika szempontjából jó lépés a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki, IMF-hez való visszatérésről szóló bejelentése, de belpolitikailag "katasztrófa" a kormány számára. A Századvég elemzője szerint a kormány által "újfajta megállapodásként" emlegetett konstrukció nagyobb függetlenséget adna.
MTI
Ha létrejön egy Gyurcsány Ferenc vezette új párt, az elveheti a show-t az MSZP-től – mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője. A politológus szerint mivel a volt miniszterelnök népszerűtlen, csak vele nehéz lesz eladni szélesebb körben egy új pártot.
InfoRádió
A Századvég legfrissebb felmérése szerint október elején nem változott döntő mértékben a pártok támogatottsága, de folytatódott a politikai aktivitás gyengülése, csökken a választásokon való részvételi hajlandóság.
MTI
Jelentősen, 2,8 százalékról 1,6 százalékra módosította lefelé növekedési várakozását az idei évre a Századvég Gazdaságkutató Zrt., prognózisuk szerint jövőre a június közepén várt 2,7 százalék helyett 1,1 százalékkal nő Magyarország bruttó hazai terméke (GDP).
MTI
Nem arra vállakozott, hogy megszerettesse az emberekkel a kormányt, különösen arra nem, hogy szavazókat rekrutáljon a Fidesznek. Viszont mindent megtesz azért, hogy megértesse az állampolgárokkal a kabinet rendszerátalakító döntéseinek logikáját, mert enélkül a kormánykommunikáció csak a levegőben lóg - mondta a hvg.hu-nak Giró-Szász András. A hétfőn hivatalba lépett szóvivő meg is magyarázta, hogy a kormány szerint miért nem roppannak bele a bankok a devizahiteleseket segítő új akciótervbe.
A Századvég június végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága pedig gyengül a teljes népességben.
hvg.hu
A Századvég Alapítvány felmérése szerint a magukat jobboldalinak valló aktív szavazók körében 68 százalék töltötte ki legalább az egyik kérdőívet, míg a középen állók esetében ez az arány 39, a baloldaliak körében pedig 27 százalék.
MTI
A Századvég május végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a választók nagy többsége nem tartja igazságosnak a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának jelenlegi feltételeit.
Hírszerző
Kumin Ferenc politológus az InfoRádiónak azt mondta: ez egy ellenzéki házi bajnokság kezdete. A Századvég Alapítvány vezető elemzője nem tartja meglepőnek, hogy ezzel az eszközzel él az ellenzék.
InfoRádió
A Fidesz-közeli Századvég május közepén végzett közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 35 százalékos.
Hírszerző
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. nyerte meg hét pályázó közül a „távhő-ármegállapítási módszertan kialakítása” című pályázatot, amit a Magyar Energia Hivatal írt ki – olvasható a hivatal honlapján.
MTI
A Századvég március végén készített közvélemény-kutatása szerint Lázár János FIDESZ-frakcióvezető a hónap első felében napvilágot látott, vitát kiváltó mondatai nem okoztak érdemi változást sem a politikai erőviszonyokban, sem a közhangulatban. Az ügy körül nem alakult ki többségi felháborodás a közvéleményben.
hvg.hu
A Századvég március második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az előző évhez képest láthatóan nőtt a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. A politikai térkép szerkezetében jelentősebb változás egyelőre nincs.
hvg.hu
A közvélemény-kutatások az mutatják, hogy a kormányalakításhoz vagy akár tavaly őszhöz képest a teljes népességen belül tényleg érzékelhető mértékben csökkent a Fidesz támogatottsága, miközben a többi párttal összehasonlítva a kormánypárt még mindig fényévekkel vezet - írja Török Gábor politológus.
hvg.hu
A Századvég szerint az Orbán-beszédnek volt üzenete, de a kritikusok nagy része nem értette, mert nem érthette, ugyanis foglya az időközben érvénytelenné vált paradigmának, a miniszterelnök pedig egy új politikai nyelven beszélt egy új politika alapjairól.
MTI
Az idei év első közvélemény-kutatásai nem mutattak trendfordulót a választók pártpreferenciájában. Folytatódott a Fidesz bázisának decemberben tapasztalt csökkenése a felnőtt lakosság körében - olvasható a Political Capital blogon.
hvg.hu
A Századvég Alapítvány elemzője szerint a miniszterelnök szavainak célja az volt, hogy megadja a következő egy hónap alaphangulatát.
InfoRádió
Az MTI által megkérdezett politológusok egyhangúlag arra számítanak, hogy a kormányfő jövő hetén, parlamenti felszólalásában fejti ki konkrét elképzeléseit.
MTI
Nem látják esélyét a Magyarországgal szembeni monitoring vizsgálat megindításának az Európa Tanácsban (ET) a Duna Televízió által megkérdezett szakértők.
hvg.hu