A „reformherceg” visszavág: így lökheti meg a kőolaj árát egy újságíró eltűnése
Szaúd-Arábia óriási olajáremeléssel fenyegetőzik, ha külföldi szankciók következnek az eltűnt újságíró miatt.
Szaúd-Arábia óriási olajáremeléssel fenyegetőzik, ha külföldi szankciók következnek az eltűnt újságíró miatt.
Lengyel Miklós
Szaúd-Arábia kemény válaszcsapással fenyeget arra az esetre, ha büntetőintézkedéseket hoznak ellene Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró eltűnése miatt - jelentette vasárnap a közel-keleti ország hivatalos hírügynöksége.
MTI
Alaposan utánajárunk az ügynek. Ha kiderül, hogy Szaúd-Arábia rendelte el Dzsamal Hasogdzsi meggyilkolását, akkor súlyos büntetésre számíthat. Így fogadkozik Donald Trump a CBS televízió 60 perc című műsorában, melyet vasárnap este mutatnak be, de a CNN hírtelevízió kapott belőle egy rövid előzetest.
Lengyel Miklós
Antonio Guterres ENSZ-főtitkár az igazság kiderítését követelte a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán tett látogatása során eltűnt újságíró, Dzsamal Hasogdzsi ügyében. Miközben a világszervezet első embere azt mondta, attól tart az ellenzékiek eltüntetése „új normává válhat”, Donald Trump amerikai elnök közölte, Rijád súlyos büntetést kap, ha kiderül, hogy a királyságnak köze van Hasogdzsi eltűnéséhez. Már török kormánylap is ír a gyilkosság idején készült hangfelvételekről.
hvg.hu
Rijádnak nincs köze a Törökországban eltűnt Dzsamál Hasogdzsi feltételezett meggyilkolásához – jelentette ki a szaúdi belügyminiszter.
MTI
Szaúd-Arábia körül kezd elfogyni a levegő.
MTI
MTI
hvg.hu
Hang- és videofelvételek is készültek arról, ahogy Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságírót meggyilkolták Törökországban – közölte internetes oldalán a The Washington Post, az újságíró egyik munkaadója.
MTI
Egyelőre senki nem tudja, hová tűnhetett Dzsamál Hasogdzsi.
MTI
MTI
hvg.hu
Dzsamal Hasogdzsit még látták bemenni a szaúdi követségre Isztambulban, de kijönni már nem. A törökök most bemutatták a felvételeket 15 szaúdiról, akiknek közük lehet az eltűnéséhez.
MTI
MTI
hvg.hu
A Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztette Törökországot, új gazdaságpolitikára van szükség, ha el akarja kerülni a válságot.
Lengyel Miklós
Sokak szerint rémálom lehet a vége, de a gigász terv megvalósítása kellene ahhoz, hogy 2030-ra dobják az olajat.
HVG
Fahd Bin Abdulaziz Al-Saud kedvenc felesége egy elegáns londoni rezidenciát örökölt, a család vagyonát kezelő lichtensteini alapítvány viszont meggondolta magát.
hvg.hu
Szaúd-Arábiában kétszer is meg kell gondolni, kivel ül egy asztalhoz az ember.
hvg.hu
A posztot azóta eltávolították, az érkező szaúdiak rendőrkutyák kiképzése miatt jönnek.
hvg.hu
Szaúd-Arábia is ismerkedik a költségvetési megszorításokkal, amelyek szokatlan, korábban elképzelhetetlen változásokat indítottak el a munkaerőpiacon.
hvg.hu
Az aktivisták – köztük egy nő – ügyét egy titkos terrorellenes bíróság tárgyalja. Az ügyészség halálbüntetést kért rájuk.
MTI
A sivatagi királyság nem szereti, ha beleszólnak a belügyeibe.
MTI
MTI
hvg.hu
Évek hallgatása után végre megszólalt Oszama bin Laden anyja, aki máig a szerető, kedves fiú képét tudja csak elfogadni, a saját országát is konfliktusokba rángató dzsihadista terroristavezért nem.
hvg.hu
Nők előtt is megnyitotta kapuit egy repülési akadémia Szaúd-Arábiában, több száz női pilótajelölt adta be jelentkezését a szeptemberben kezdődő képzésre - jelentette a Reuters brit hírügynökség hétfőn.
MTI