#Svédország

Magyar huszárokat tartóztattak le Svédországban

Három magyar huszárt tartóztattak le Svédországban állatkínzás miatt, miután felhólyagosodott patájú lovakkal jelentek meg Amal város határában - számolt be az Index. Az egyik résztvevő szerint épp gyógyították, nem pedig kínozták a lovakat, aki nem soványak, csak atletikusak voltak.





Svéd öröm: A tisztesség kedvéért

A svédek a második félidőben nyújtott játékuknak köszönhetően az utolsó meccsükön begyűjtöttek három pontot. Ibrahimovics klasszikusan nagy gólját Larsson toldotta meg eggyel a meccs utolsó percében. Ezzel a 2-0-val a világ- és Európa-bajnok címvédő spanyolok karjaiba taszították a meccset elszabotáló franciákat.






Eb-előeste: szeressen bele a D csoportba velünk!

16 csapat, 16 alkalmi blogger, 16 kötődés. A hvg.hu garantáltan szubjektív előzeteseket és kommentárokat közöl az ukrán-lengyel foci-Eb mindennapi meccsbetevőihez. Újságíróink és társszerzőink nem nyomják el szurkolói énjüket. Lesz tehát mibe belekötni. Most a D csoport vezérszurkolói is beköszönnek.




Assange elveszítette a fellebbezést

Elutasította szerdán a brit Legfelsőbb Bíróság Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket százezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának fellebbezését svédországi kiadatása ellen.





Videó: svédek forgattak valóságshowt a Balatonnál

Svédek és norvégok milliói ismerkednek a Balaton-felvidékkel a TV-ben; Norvégia után április közepétől Svédországban is elkezdték vetíteni a tavaly szeptemberben a Balaton körül forgatott Mesterek mestere című valóságshow-t, amelyben egykori svéd és norvég élsportolók küzdenek meg egymással.



"A világtörténelem legnagyobb népirtása"

Szükségünk van jó viselkedésmintákra, amelyeknek a puszta léte harcot jelent az intolerancia és a gonoszság ellen, amelyek reményt és bátorságot öntenek belénk, s amelyek egy jobb jövő eljövetelét jelzik - mondta Per Westerberg, Svédország parlamentjének elnöke vasárnap Budapesten, az Élet menete rendezvényén.


Ctrl+C, Ctrl+V egyház: Másolj és terjessz! Az adat legyen veled!

Nem tréfálnak, valóban vallásos csoport a Kopimizmus Missziós Egyháza. A Svédországban hivatalosan is elismert vallási közösség szerint az információ szent és a másolás szentség. A vallásalapító még nincs húszéves, egyetemista. Schmitt Pált nem avatná szentté – de nem a plágiumbotrány miatt.