#stand up









Ráskó Eszter: "Hamarabb voltam jófej, mint kövér"

Ráskó Eszter dumaszínházas stand-upostól interjút kért egy közelebbről meg nem nevezett hírportál, ő válaszolt is a kérdésekre, az interjú azonban végül nem jelent meg, írja a dumaszinhaz.hu. Ezt megerősíteni nem tudjuk, ám, ha a most a Dumaszínház oldalán olvasható beszélgetést házon belül írták, akkor is igen tanulságos és szórakoztató.






Bödőcs Tibor: "Én azt mondom, hogy aki lop, azt ne kíméljük"

A Rádiókabarénál cenzúrázták, a Showder Klubból hamar kivált, Bödőcs Tibor a Comedy Centralon most harmadik önálló estjét mutatja be, amelyet ezúttal Londonban vettek fel – nem véletlenül. A politikai humor és a bukolikus kocsmai történetek között egyensúlyozó stand upos annyi pénzből forgatott, amennyibe az MTVA-nál a kávé kerül, és azt is tudja, Fábry nem éppen a politikai poénjai miatt szereti, de ahol megalkuvást szimatol, onnan menekül. Interjú.


Louis C. K. Budapesten – mint akit halkan megujjaztak

Senki sem számított tán olcsó haknira, de nemhogy ez, óriási színházi élmény kerekedett a világhírű, magyar stand up komikus budapesti fellépéséből. A tudósító saját magát is döbbenten figyelte, hogy ilyen mennyiségű nevetésre egyáltalán fizikailag képes.






A visszatérő – Bödőcs Tibor, a Fidesz BBC és a többiek

A "kis Hofi" visszatér a tévéképernyőre. Bödőcs Tibor két és fél éve elsőként lépett ki a stand up műfaját széles körben népszerűvé tevő Showder Klubból, azóta is inkább az önállóságban hisz. Közéleti, irodalmi és történelmi utalásokkal teli bátor műsorai miatt ma is a stand up generáció legnépszerűbb figurájának számít. Korábbi előadásának tévés verzióját szeptember 21-én a Comedy Central tűzi műsorára. Búcsúszentlászló híressége szerint mindkét politikai oldal kétségbeejtő, de épp ezért sok muníciót szolgáltat a humoristáknak.