#sportpszichológia

Ezt semmiképp ne tegye a gyerekével!

Bár a szélsőséges szülői bevonódás a gyermekek sportéletébe egyszerre tűnik távolinak és rémisztőnek, napjainkban sajnos egyre gyakoribb - mutatnak rá a Sportpszichológia című könyv szakértő szerzői. Részlet.

Hogyan támogathatja egy szülő sportoló gyermekét?

A szülők támogatása elengedhetetlen a gyermek életében. Így van ez a sportban is, ahol az érzelmi, információs és tárgyi támaszon kívül a szülőknek a társas részvétel szerepét is el kell vállalniuk. Részlet Kovács Krisztina és Gyömbér Noémi Sportpszichológia című könyvéből.

A kiemelkedő sportteljesítmények titkai – 4. rész: Hogyan teljesítsünk jól nyomás alatt?

„Fejben dől el” ‒ hallani gyakran sportkörökben. Valóban fontos, hogy a sportoló tudatos kontroll alatt tartsa önmagát és teljesítményét, a siker ugyanakkor nem kizárólag az egyénen múlik. A Sportpszichológia című könyv egyetemi oktató és sportolókkal, élsportolókkal dolgozó szakember szerzői szerint a sportteljesítményekkel kapcsolatban számos más féligazság, mítosz is él a köztudatban. Átfogó kötetükben bemutatják a kiemelkedő teljesítményhez szükséges tényezőket, köztük azokat, amelyekre maguknak a sportolóknak nincs befolyásuk. Sportolóként és sportszakemberként a sportpszichológia alapvetései és a friss tudományos eredmények mellett szemléletes példákkal, hasznos eszközökkel, gyakorlatokkal, illetve kérdőívekkel fejleszthetjük magunkat. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadvány több részét is bemutatjuk a következőkben.

A kiemelkedő sportteljesítmények titkai – 2. rész: A szorongás kétélű fegyver

A kiemelkedő sportteljesítmények titkai – 1. rész: Fejben dől el?

Felkészíthető-e egy focista akkora sokknak a kezelésére, amilyet Varga Barnabás horror sérülése okozott a társaknak?

Mi játszódik le a sportoló lelkében, ha például látja hosszú percekig mozdulatlanul feküdni csapattársát a pályán? Hogyan lehet feldolgozni és előnnyé kovácsolni a rossz kezdést egy Európa-bajnokságon, milyen hatással van egy sportolóra, milyen hatással lehet a vasárnapi győzelem a magyar válogatottra, ha továbbjut? Mit gondolhat most a skótok elleni meccs hőse, Csoboth Kevin, aki bő egy hónappal ezelőtt még kerettag sem volt a válogatottban? A kérdésekre Lénárt Ágota sportpszichológus segített válaszokat találni.

Magyar betegség-e a sikertől való félelem? – Nagy Sándor sportpszichológussal beszélgettünk

Időről időre előforduló probléma magyar válogatottaknál, klubcsapatoknál, vagy akár egyéni sportolóinknál, hogy a nagy tét agyonnyomja őket és nem képesek átlépni a saját árnyékukon. Most egy nagyobb dózisban kaptuk meg ezt a keserű élményt, néhány nap alatt kétszer kellett átélnie hasonlót a sportszerető magyaroknak. Mi annak az oka, hogy a döntő pillanatokban megremegnek a kezek és a lábak, lehet-e egyáltalán tenni ellene és ha igen, hogyan? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Nagy Sándor sportpszichológussal. Interjú.

Fülke: Milák Kristóftól Szoboszlai Dominikig – hogyan ne csináljuk ki a magyar sportolókat?

Hogyan kezeli egy sportoló a teljesítménykényszert, a kiégést, a figyelmet, az istenítést és a gyűlöletcunamit? Az elmúlt hetekben több sportoló kapcsán hallhattunk erről. De hogyan lehet immunissá válni a zajra és milyen láthatatlan munka kell ehhez? Erről és a magyar szurkolói kultúra kétélű természetéről beszélgettünk közéleti podcastunkban Faludi Viktória pszichológussal, több olimpikon, köztük Szilágyi Áron csapatának tagjával.

Így lehetne igazságosabb a tizenegyespárbaj

Pszichológiai és statisztikai okokból a futballtornákon variálni kellene a rúgások sorrendjét a tizenegyespárbajokban – állítják matematikusok, akik le is írták, hogyan lenne igazságosabb.