#Ryanair









Kamu lehet a hír a 10 eurós amerikai repjegyről

A Ryanair igazgatósága nem fontolgatott vagy hagyott jóvá semmiféle transzatlanti projektet és ez nem is áll szándékában – közölte a cég azokra a sajtóhírekre reagálva, hogy a légitársaság tengerentúli járatokat indítana. Michael O'Leary, a Ryanair vezetője szerint bár vannak tengerentúli tervek, azokról a mostani igazgatóság nem dönthet.





Szórakoztató újítást jelentett be a Ryanair

A Ryanair által sugárzott filmeket az utasok nyártól saját tabletjükön és mobiljukon nézhetik. Az általában minden fedélzeti szolgáltatásért plusz pénzt szedő légitársaság tájékoztatása szerint lehet, hogy ingyenesek lesznek a filmek.







Ezekkel a társaságokkal a legolcsóbb repülni

Bár nagyon olcsónak tartja magát, időnként szinte fillérekért kínál repülőjegyeket, még Európában sem a legolcsóbb a Ryanair. Több mint hárommillió járat árainak elemzése után az derült ki, hogy a világ legolcsóbb légitársaságai Ázsiában vannak.