Orosz hadihajókat lehetett látni a megrongálódott Északi Áramlatnál
Attól, hogy hajókat láttak a környéken, még semmi sem bizonyítja, hogy az oroszok állnának a vezetéket érintő ügy mögött – mondta a CNN-nek nyilatkozó katonai tisztviselő.
Attól, hogy hajókat láttak a környéken, még semmi sem bizonyítja, hogy az oroszok állnának a vezetéket érintő ügy mögött – mondta a CNN-nek nyilatkozó katonai tisztviselő.
hvg.hu
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás vétsége miatt letartóztatását indítványozza annak a helybéli férfinak, aki több alkalommal életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta édesanyját és élettársát is, valamint fenyegetését beváltva felgyújtotta azt a melléképületet is, ahol éltek.
hvg.hu
A katalán rapbanda ellen a Tett és Védelem Alapítvány feljelentést is tett.
hvg.hu
Rongálás miatt nyomoztak ellene a rendőrök.
hvg.hu
A fiatalok az Oktogonnál, a Liszt Ferenc térnél és az Andrássy úton firkáltak.
hvg.hu
Nem a megszokott módon próbálta elhárítani a hibát az esztergomi férfi.
hvg.hu
Szabálysértés és bűncselekmény gyanúja is felmerült a csütörtök esti tüntetésen.
hvg.hu
A rendőrség még a helyszínen elfogta az elkövetőt.
hvg.hu
Szakemberek megvizsgálták a képet, a múzeum pedig közleményt adott ki az esetről.
hvg.hu
A győri rendőrkapitányság rongálás miatt nyomoz - írja a police.hu.
hvg.hu
Rövid időn belül többször is meggyűlt a baja a rendőrökkel.
hvg.hu
Életkoruk miatt egyik elkövető sem vonható felelősségre.
unknown
A férfi ügyét tárgyalás nélkül bírálták el.
hvg.hu
Rendszeresen letörik a díszítést. A rendőrség az állampolgároktól kért segítséget.
hvg.hu
A feleségnek garázdaság és könnyű testi sértésért kell felelnie.
hvg.hu
Felrúgták, összetörték az amúgy is rossz állapotban lévő sírok felét. Az anyagi kár jelentős, a rendőrség nyomoz a tettesek után.
Tarnay Kristóf Ábel
Ukrajna nem ismerte el, hogy ők állnának a szabotázs mögött. Az orosz katonai átcsoportosítást lassíthatja a vasúti pálya tönkretétele.
hvg.hu
A kár 13 millió forintra tehető.
hvg.hu
Többségük rongálás, de nő a testi sértések száma is.
hvg.hu