Akkorát esett a Duna vízszintje Romániában, hogy leállítják a cernavodai atomerőművet
A 2-es blokk még működik, ezt állítják le, mert további apadás várható a folyón.
A 2-es blokk még működik, ezt állítják le, mert további apadás várható a folyón.
HVG
Andrew Cohen amerikai zenész zongoristaként kezdte, később váltott hangszert, és beleszeretett. Többször ellátogatott Romániába, majd Bukarestben kezdte valóra váltani új álmát. Szeretettel külföldről című sorozatunkban most vele ismerkedhetünk meg.
Demény Péter
Kövekkel, botokkal és fejszékkel.
MTI
Súlyos szemsérülést okoztak a fejszével és botokkal érkezők a jármű vezetőjének, a mentőorvos szerint csak azért úszták meg a lincselést, mert sikerült elmenekülniük.
MTI
Ráadásul a Törökországot Ukrajnával összekötő Transz-Balkán gázvezeték közelében - jelentette be Rumen Radev bolgár kormányfő.
HVG
Mesterséges, víz alatti akadályt alakítanak ki.
MTI
Nem csak Paks, hanem a cernavodai atomerőmű működése is kérdésessé vált. A románok kreatív megoldásokkal operálnak.
HVG
Más vállalatok is jelezték, hogy lépéseket tesznek a spórolás érdekében.
HVG
Száz kilogram robbanóanyaggal semmisítették meg a csernavodai atomerőművet ellátó Duna-ág egyik szikláját a román haditengerészet munkatársai, hogy biztosítani lehessen a még működő reaktor vízellátását.
Már az is felmerült, hogy uszályokat süllyesztenek el, hogy a vizet az erőműhöz juttassák.
HVG
HVG
MTI
Atomenergia nélkül maradt Románia, miután a Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön leállította az ország villamosenergia-szükségletének 20 százalékát fedező cernavodai atomerőmű kettes számú reaktorát is - közölte a Hotnews.ro hírportál.
HVG
HVG
MTI
A vadállat hosszú másodpercekig méregette és szaglászta az előtte álló gyanútlan fiatalt.
HVG
Románia légterét három orosz drón sértette meg a hétvégén.
MTI
Elfogadhatatlan, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét – jelentette ki a román államfő.
HVG
Ugyanaz a pilóta lőtte le a Romániába berepülő drónt, aki egy nappal korábban is hatástalanított egyet.
HVG
Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta már 29 illetéktelen drónbehatolást jelentettek, és mintegy 50 alkalommal azonosítottak drónokat, drónmaradványokat az ország területén, de ez az első, hogy a légierő ilyen eszközt hatástalanított.
MTI
Komoly kibertámadás ért egy romániai ügynökséget, amiből jelen állás szerint a hivatal jött ki rosszabbul.
HVG
Gabriel Muresan karrierje legnagyobb sikereit Kolozsváron aratta.
MTI
Egy olyan ingatlankomplexumot terveznek felhúzni, amely luxushotelt, lakóparkot, bevásárlóközpontot és golfpályát is magába foglal majd.
HVG