Beleálltak: Orbán, Rogán és 108 másik képviselő is a nevére vette az „átláthatósági” törvényt
Nem akarták egyedül hagyni a tervezetet eredetileg benyújtó Halász Jánost.
Nem akarták egyedül hagyni a tervezetet eredetileg benyújtó Halász Jánost.
hvg.hu
A kormány célja, hogy „külföldi állampolgárok, a nemzetközi véleményformálók és döntéshozók is értesüljenek a kabinet álláspontjáról és intézkedéseiről. De a keretből Balásy Gyuláék a Digitális Állampolgárság Programot is népszerűsíteni fogják.
HVG
A Rogán Antalhoz köthető, több kínai projektben is érintett Acemil és a Budapesti Erőművet egy Habony-féle magántőkealaphoz segítő VPP-csoport több cége is abba az újbudai irodaházba van bejegyezve, amelyet a BYD nemrég megvásárolt, hogy itt hozza létre európai központját.
A versenyképességgel nehezen összefüggésbe hozható módosításokat is tartalmaz az a törvényjavaslat, amelyet Tuzson Bence nyújtott be. Az Orbán Viktor külföldi útjaira vonatkozó adatigényléseket például már biztonságpolitikai szempontokra hivatkozva is megtagadhatná Szijjártó Péter, míg Navracsics Tibor pályázatok nélkül is osztogathatja az önkormányzatoktól elvont iparűzési adót.
HVG
Titokban kivették a szabálytalan projekteket az Európai Bizottságnak leadandó számlacsomagból. Közel 10 milliárd forintnyi uniós pénz úszott el, és – akárcsak az Elios-ügyben – itt is az adófizetők állták a cechet.
HVG
Magyar szerint komoly átalakítás jöhet.
HVG
A miniszterelnök korábban még úgy fogalmazott, hogy megérti, ha felháborítja az embereket a kormányközeli emberek luxuséletvitele.
hvg.hu
Mintegy 300 millió forintot szórt már szét idén az állami Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycége. Az igazán nagy szponzorpénzek menetrend szerint landoltak a külügyminiszter testvérének cégénél és a Rogán Antalt helikoptereztető családi vállalkozásnál. Egy gyerekkórház is kapott, de ehhez képest csak aprópénzt.
Sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: Einstand, érdekes, sajtháború, kéknyelv, életjel.
Szabálytalan módon, a kongresszus értesítése és a határidők betartása nélkül vehették le Rogán Antalt az USA szankciós listájáról – mutatta be két ellenzéki szenátor.
HVG
A két miniszternek most a választási kampányra való felkészülés a legfontosabb feladata.
HVG
A magyar kormány alig várja, hogy csúcstalálkozókra és gigaüzletekre váltsa Donald Trump hűséges támogatását. Washington azonban önzőbb és elfoglaltabb, hogy Orbán Viktornak tegyen nagyobb szívességeket. Egy ajándéka azért van a magyar kormányfőnek: szabad kezet kap a demokrácia leépítésében.
Bocsi Tóni! címmel tett közzé Kálmán Olga egy videót, amelyben Rogán Antal szankciós listáról való lekerüléséről beszél.
HVG
A miniszter szerint a szankcionálása mögött David Pressman volt amerikai nagykövet bosszúja áll.
HVG
Meglepő gyorsasággal került le az amerikai szankciós listáról Rogán Antal, és egyelőre csak annyi biztos, hogy a korrupciós érintettségét nem cáfolták, politikai döntés született.
hvg360
Külpolitikai érdekek, nem pedig a felmerült korrupciógyanú tisztázása vezetett ahhoz, hogy Rogán Antalt törölték az USA külügyminisztériumának szankciós listájáról.
HVG
Szijjártó Péter szerint már más szelek fújnak Washingtonban, amit bizonyít Rogán Antal levétele a szankciós listáról.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A minisztérium azt közölte, hogy a Tisza Párt elnöke össze-vissza beszél.
hvg.hu
Az viszont nem derül ki, hogy szerintük miben hazudott Hadházy Ákos.
HVG
De azt nem tudni, hogy akkor hogyan kerültek a luxuscikkek Rogán Barbarához.
HVG