Eltűnt emberek keresését szüntette meg egy dél-koreai rendőr, a családjuknak pedig hazudozott róluk
A férfi azt hazudta a hozzátartozóknak, hogy akit keresnek, nem akar velük szóban állni. Kettejükről már bebizonyosodott, hogy nincsenek életben.
A férfi azt hazudta a hozzátartozóknak, hogy akit keresnek, nem akar velük szóban állni. Kettejükről már bebizonyosodott, hogy nincsenek életben.
HVG
A hatóságok egyelőre a gyújtogatást sem zárták ki.
HVG
HVG
MTI
Az akció fókuszában a gyerekek biztonságos közlekedése állt.
HVG
Csak ha komolyan veszi a rendőrség a párkapcsolati erőszakot, akkor támogatja a VIII. kerületi közgyűlés az új kerületi rendőrkapitány kinevezését – értesült a HVG. A jelölt ugyanis a volt V. kerületi kapitány, akinek vezetése alatt megölték azt a japán nőt, aki korábban hiába fordult segítségért a rendőrséghez.
Az Egyesült Államokban közel négy éve körözték a 48 éves magyar férfit, akit a ferihegyi reptérről vittek egy floridai börtönbe.
HVG
A Beat művésznéven ismert Fehér Tibort azért keresték, mert nem kezdte meg korábban kiszabott fogházbüntetését.
HVG
A feljelentést a Transparency International tette, mert a szervezet azt gyanítja, hogy Orbán Győző alaposan túlárazva adott el követ a Mészáros tulajdonában álló V-Híd Zrt.-nek.
HVG
Egész sokadalom verekedett az utcán, mire a helyi rendőrök kiértek, szinte mindenki kereket oldott.
HVG
A Beat művésznéven ismert Fehér Tibor azután ment a kapitánysághoz, hogy körözést adtak ki ellene garázdaság miatt.
HVG
A nő férje tett feljelentést a rendőrségen.
HVG
Sajtóértesülések szerint egy üvegfal dőlt a sportolóra.
HVG
A kisbabát szállító autót az M43-as autópályán tartóztatták fel.
HVG
Be kellett rúgni a lakás ajtaját, hogy be tudjon jutni a mentőcsapat.
HVG
Négy rendőr is megsérült az üldözésben, amikor Aszófőtől Balatonfüredig kergettek egy ámokfutó autóst.
HVG
Nem mindenki örül a nemzeti ünnep fiatalítási kísérletének.
HVG
Egy futót meg is kergetett. Elképzelhető, hogy felvételeket készített a támadásokról.
HVG
A halott egy idős férfi, a közelében mopedjét is megtalálták.
HVG
Az elhunyt családja válaszokat követel a rendőrségtől, mivel állításuk szerint a depresszióval, szorongással, bipoláris zavarral és epilepsziával küzdő férfi gyógyszereit bontatlanul kapták vissza, amiből arra gyanakszanak, hogy azokat nem is adták oda a fogvatartottnak.
HVG