#Ratko Mladics




Egy víkendházban keresték a háborús bűnöst Szerbiában

A szerb rendőrség átkutatott egy víkendházat pénteken egy kelet-szerbiai hegyi faluban; a gyanú szerint a ház Ratko Mladic népirtással vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok egyik rejtekhelyéül szolgált - közölte a háborús bűntettek ügyében eljáró belgrádi ügyész hivatala.


Tadics szerint Belgrád mindent megtesz, hogy kézre kerítse Mladicsot

Az illetékes szerb hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megtalálják, és elfogják Ratko Mladics volt boszniai katonai parancsnokot és a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött, még szökésben lévő másik vádlottat - mondta Boris Tadics szerb elnök, miután Belgrádban tárgyalt Serge Brammertz hágai főügyésszel.


Felmentették Mladics segítőit

Egy szerb bíróság felmentett pénteken tíz embert, akik a vád szerint segítették Európa leginkább keresett szökevényét, Ratko Mladicsot, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól.





Újra „elfogták” Ratko Mladicsot

Az osztrák rendőrség különleges egységei Bécsben elfogták Ratko Mladics hasonmását - közölte a szerb Press című napilap osztrák lapokra hivatkozva. Nem ez az első eset.







Pécsett osztották fel Boszniát

A délszláv háború idején Ratko Mladics rendszeresen tárgyalt horvát tábornokokkal, ezek a tárgyalások pedig zömmel Pécsett zajlottak – írja a horvát jutarnji.hr hírportál a tábornok Hágában nyilvánosságra hozott naplórészleteire hivatkozva.


Holttá nyilváníttatná Mladicsot a családja

Holttá nyilváníttatná családja a népirtással és emberiesség elleni bűntettekkel vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai parancsnokot - jelentette a keddi belgrádi sajtó. A kormány szerint a kezdeményezés fricska a szerb hatóságoknak a család részéről.




Szerbiának még várnia kell az EU-tagjelöltségre

Az EU-nak jelenleg nincs pozitív válasza Szerbia tagjelöltségi kérelmére – közölte szerb újságírókkal Jelko Kacin, az Európai Parlament (EP) szerbiai jelentéstevője, hozzátéve: az uniós integráció folytatódásának feltétele a hágai nemzetközi törvényszékkel való maradéktalan együttműködés.