#Pussy Riot







Párizsba hívta a Pussy Riotot egy francia folyóirat

A Bernard-Henri Lévy francia író szerkesztésében megjelenő Regle du jeu című folyóirat honlapján meghívta a Pussy Riot orosz punkegyüttes szabadlábon lévő két tagját, hogy utazzanak Párizsba, és megígérte, "mindent megtesznek, hogy fogadják őket az emberi jogok hazájában".


Fellebbeznek a "puncilázadók"

A Pussy Riot (Puncilázadás) orosz punkegyüttes három elítélt tagja fellebbezést nyújtott be a tíz napja ügyükben hozott ítélet ellen - jelentette be hétfőn a védelem Moszkvában. "Minden iratot" benyújtottunk az illetékes moszkvai bíróságnak - közölte Violetta Volkova ügyvéd.


Pussy Riot: keresztfűrészeléssel tiltakoznak Oroszországban is

A Pussy Riot feltételezett, de még ismeretlen támogatói feszületeket döntöttek ki hétvégén Oroszországban is - számolt be hétfőn a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap. A független újság szerint a Femen ukrán szervezet augusztus 17-i, kijevi akciója "fertőzhetett". Egyik aktivistájuk a fotósok hada előtt fűrészelte le a kijevi Függetlenség tere közelében álló, 2004-ben emelt emlékkeresztet. A félmeztelen feminista a Pussy Riot tagjainak elítélése ellen tiltakozott.








Erdős Péter gyermekei

A Mandiner újságírója, aki máskor nagy barátja a szólásszabadságnak, és megengedhetetlennek tartja, ha korlátozni akarják, kivéve, ha a véleménynyilvánítás templomban történik orosz punklányok által. Mert azok olyan tiszteletlenek, "magatartásuk sok ember érzéseit sérti", meg "gusztustalan akcióik" vannak, sőt, az egyikük illetlen helyre dugott egy fagyasztott csirkét. Tényleg börtönbe velük.





Rendőrt harapott Kaszparov?

Rendőrségi kihallgatáson kellett megjelennie hétfőn Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnoknak, mert állítólag megharapta a vele szemben intézkedő rendőr kezét, amikor előállították egy, a Pussy Riot orosz punkegyüttes melletti tüntetés alatt.