#pszichológus

"Stohlra jobban kell vigyázni a börtönben"

Stohl András ugyanolyan elítélt lesz a börtönben, mint a többi fogvatartott, azzal a különbséggel, hogy rá jobban kell vigyázni, mint a társaira, mert híres ember, ezért megtámadhatják - ezt egy olyan igazságügyi klinikai szakpszichológus mondta az InfoRádiónak, aki évtizedeken át foglalkozott lelkibeteg rabokkal.


Megárthat a Facebook-túladagolás

Pszichés zavarok alakulhatnak ki azoknál a tinédzsereknél, akik túl sokat használják a Facebookot, de empatikusabbak is lehetnek egy amerikai pszichológusprofesszor szerint.



Gond van a macskával? Hívjon pszichológust!

Cirmike kedvetlen, és már a májat sem akarja megenni? Bagira váratlanul fenevadként rátámad a gazdájára, aztán máris dörgölőzik és dorombol? Al Capone nemcsak Szerénkét hajtotta uralma alá, de már a családon is uralkodik? Szakértő segítsége kell.


Interjú a munkapszichológia gurujával

„Sosem venném fel magamat. Túlságosan agresszív, önálló és lázadó vagyok, nem vagyok csapatjátékos” – állítja a vele készült interjúban Robert Hogan amerikai pszichológus, a világ egyik legismertebb munkaalkalmassági tesztjének megalkotója.


12 meglepő pszichológiai tény: tudjuk-e magunkról?

Ma már szinte külön tudományággá vált a monitor és az emberi viselkedés kapcsolata. Egy weboldal vagy éppen egy okostelefon tervezése során a felhasználó várható reakciójának ismerete is rendkívül fontos. Susan Weinschenk amerikai pszichológus érdekes eszmefuttatásaiból szemléztünk.




Ranschburg Jenő lámpalázas professzor volt

Hosszú évek során több interjút is készített a nemrég elhunyt Ranschburg Jenő gyerekpszichológussal Mátraházi Zsuzsa, aki most ezekből tett közzé részleteket, amelyek, mint írja, mintegy utolsó - élettörténetet, szakmai tapasztalatot, morális meggyőződést körvonalazó - üzenetté rendeződtek most. Ranschburg Jenő az interjúkban magányos gyerekkoráról, a könyvek iránti szenvedélyéről, lámpalázáról és a deviancia megelőzéséről is beszélt.


Álláskeresés és pánik: tippek elkeseredett munkavállalóknak

Hónapokig, vagy akár egy teljes évig is tarthat, mire egy álláskereső végzettségének, képességeinek megfelelő munkahelyet talál. Ráadásul minél tovább húzódik a folyamat, annál többen szenvednek szorongástól, önértékelési problémáktól vagy akár depressziótól. Hogyan segíthetnek magukon a pályázók és mikor kell(ene) szakemberhez fordulniuk?


Elhunyt Ranschburg Jenő

Meghalt Ranschburg Jenő pszichológus – erősítette meg a Klubrádió értesülését a család. Úgy tudni, egy gyors lefolyású betegség nyomán kórházba vitték vasárnap, ám csütörtök délután elhunyt a 76 éves, köztiszteletben álló szakember.


Miért akar mindenki pszichológus lenni?

Nem mondunk azzal semmi újat, hogy egyre több a lelki beteg, és szerencsére az olyan páciens is, aki nem ódzkodik attól, hogy szakértői segítséget kérjen. De azzal már sokkal inkább, hogy a pszichológusoknak sincs aranyéletünk, legalábbis, ami a megélhetésüket illeti. Ennek ellenére évek óta töretlen a pszichológus képzés népszerűsége.


Megcsonkított nőiesség: mit vehet el a rák?

A nők körében a mellrák a leggyakoribb daganat. Ha a rákos sejtburjánzás miatt szükségessé válik a műtét, esetleg a mell eltávolítása, a lelki összeomlás miatt sok nő úgy érzi, vége az életének, vagy legalábbis képtelen lesz megélni női mivoltát. De mégis, hogyan lehet feldolgozni egy ilyen veszteséget? Február 4. a rák elleni küzdelem világnapja.


Tömegpánik: tíz kilónyi nyomás emberenként

Egy galamblelkű ember is agresszívvá válhat, ha szélsőséges stresszhelyzetbe kerül. A pánikhelyzet megváltoztatja az ember viselkedését, s ha ez a felfokozott hangulat egyszerre több száz embert érint, az esemény könnyen katasztrófába torkolhat. Ez történt szombat éjjel is a West-Balkán szórakozóhelyen.



„Gyere kincsem, mert elkésünk!”

Gyakran komoly feszültségek között zajlik a reggeli készülődés a kisgyermekes családoknál. A megkérdezett anyukák ugyanis közel háromnegyede állítja, hogy nagyon is jellemző a reggeli stressz a családjukban - derül ki egy friss felmérésből.




A demokratikus pszichiátriáról tanácskoztak Budapesten

Több országból érkeztek pszichológusok, pszichiáterek és pszichoanalitikusok Budapestre, hogy a demokratikus pszichiátriáról tanácskozzanak. Egy elfelejtett magyarról is sok szó esett, aki az úgynevezett etnopszichiátria úttörője volt.


Kedden temetik Popper Pétert

Április 20-án, kedden helyezik végső nyugalomra Popper Péter pszichológust, pszichoterapeutát, egyetemi tanárt, írót - közölte a Spinoza Színház. A temetés délelőtt 11 órakor lesz a Kozma utcai Zsidó Temetőben.