#prostituált

Egymást vádolják az Sz. Dézi megölésével vádolt fiatalok

Az erotikus klubokban dolgozó Sz. Dézi 2008-as meggyilkolása ügyében indult büntetőperben a Fővárosi Bíróságon B. László és T. Adrienn egymást vádolta. A lány ismeretségi körébe tartozó két fiatal az ügyészség szerint együttesen mintegy félszáz késszúrással ölte meg áldozatát.














Negyvenezer prosti kelt útra?

A dél-afrikai világbajnokság megnyitójával egy időben röppent fel a hír, hogy 40 ezer prostituált érkezik illegálisan az országba, a focimámoros férfiak kényeztetésére.




A szaxi három, a szex négy a Nyugatinál - rejtett kamerás videó

„A prostitúció, akárcsak a hajléktalanság, társadalmi probléma, de az utcán van, mindenki látja, ezért rendőrért kiáltanak” – mondja Tóth Béla ezredes, a BRFK bevetési főosztályának vezetője, aki úgy véli, a rendőrök nagy fába vágják a fejszéjüket, amikor megpróbálják megakadályozni, hogy a Nyugati pályaudvar aluljárója naponta ideiglenes türelmi zónává változzon. Videós munkatársunk rejtett kamerával járt a helyszínen




Kerítőket tartóztattak le Tolnában

Kerítőket tartóztattak le Tolnában, a három gyanúsítottat, akik egy nevelőotthonból szökött lányt futtattak Ausztriában, kommandósok fogták el – közölte a rendőrség csütörtökön.