Tárgyalásokra készül a Kreml és az AfD vezetése a németországi orosz gázexport felújítása érdekében
A jövő márciusra tervezett találkozón Kirill Dmitrijev, valamint az AfD két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla venne részt.
A jövő márciusra tervezett találkozón Kirill Dmitrijev, valamint az AfD két társelnöke, Alice Weidel és Tino Chrupalla venne részt.
HVG
Az alelnök könyörgésnek is beillő elszólása kevéssé illeszkedik a népszerűségcsökkenésre fittyet hányó Donald Trump által képviselt sikerpropagandába.
HVG
A Kárpáti Nyolcakban helyet kapnak a Kárpát-medence országai és az Európai Unió is.
HVG
A kormány jogszabállyal száműzné a politikusokat a sportszervezetek irányításából, így többek között Kubatov Gábor, Szijjártó Péter és Deutsch Tamás is búcsút inthet az elnöki pozíciójának.
HVG
Még nem tárgyalta a bíróság, leváltják-e a többek között hűtlen kezeléssel vádolt Biró Ferencet az Integritás Hatóság éléről. Az elnök a HVG-nek elmondta, az érveit bemutató ellenkeresetet adott be az elmozdítását célzó eljárásban.
A volt miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt helyettes államtitkár testvére állítja: a szokásosnál is körültekintőbben járt el, amikor támogatásra javasolta az MI Kutató Központot. Szerinte azt a valós tényt is hamis színben tüntették fel Ruffék, hogy a szervezet 300 millió forint támogatást utalt vissza a választás után két nappal.
HVG
A Dharam Ló Menedék évek óta perelte a kormányt, hogy a mentett lovak ellátását fizesse. Az ügyben korábban miniszterként állt bíróság előtt Nagy István is. A perben a minisztérium szerint éppen a rendszerváltás miatt nincs fordulat.
HVG
Nyolc év börtönt is kaphat az a közjogi tisztségviselő, akit ilyen ügyben elítélnek.
HVG
Gyanús körülményeket fedeztek fel a Mesterséges Intelligencia Kutató Központ tevékenységében.
HVG
Ulf Kristersson jobboldali koalíciója szűk vereséget szenvedett.
HVG
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a tárca átvilágítása során bárhová nyúlnak, „minden ragad a mocsoktól”.
HVG
Fürcht Pál utólag már úgy látja, Szabó Bencének „igaza volt abban, hogy nem az ügyészségen tett feljelentést”, inkább a nyilvánossághoz fordult a Gundalf-ügyben.
HVG
„Teljesen hülyének néznek mindenkit, aki elhiszi egyetlen mondatukat is” – írja a miniszter.
HVG
Gulyás Márton augusztus közepén osztotta meg a videót, amelyben arról beszélt, az egészségügy sok problémája mellett a benne dolgozók állhatatosságát is be kell mutatni. Erre reagált a Fidesz egészségpolitikusa.
HVG
Mindkét cég esetében hasonló működési logika rajzolódott ki: előre kiválasztott szereplők, központosított beszerzések, egyajánlatos eljárások
HVG
Jogtudós, volt ombudsman és mi hazánkos politikus is szorosabb ellenőrzést sürgetett a végrehajtói ágazat fölé. Abban volt nézeteltérés, hogy korlátozott piaci működésre vagy nonprofit állami szolgáltatásra van-e szükség a végrehajtásban.
HVG
Bekérték a Vásárhelyi János, az intézmény később pedofil bűncselekményekért elítélt igazgatójának 2015-ös kitüntetéséről és az ahhoz kapcsolódó felterjesztésről szóló iratokat is.
MTI
A Vasas focistája már huszonévesen karriert csinált a Szijjártó-féle külügyben, ahol gyorsan főosztályvezető lett, majd 29 évesen főkonzullá nevezték ki Torontóba, 2023-ban. Nemrég hazahívták, majd pár nappal később a helyére kinevezett ügyvivőt is.
Iványi Gábor elmondása szerint Őrsi két idegen nyelven is tanul a zárkájában, de elméjét családja és a kerülete ügyei mellett az igazságtalanság gondolata is állandóan foglalkoztatja.
HVG
A Jászság bukott rémének nevezte a miniszterelnök a fideszes politikust.
HVG