Pintér Sándor az FBI-jal tárgyalt
A szervezett bűnözés elleni közös fellépés állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket Pintér Sándor belügyminiszter folytatott Washingtonban.
A szervezett bűnözés elleni közös fellépés állt azoknak a megbeszéléseknek a középpontjában, amelyeket Pintér Sándor belügyminiszter folytatott Washingtonban.
MTI
Aki rendőrre lövést ad le, várhat a viszonzásra, ami célba talál - mondta Pintér Sándor belügyminiszter, amikor több rendőrnek és civilnek adott át kitüntetést szerdán a minisztérium épületében.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Komoly kritikákat váltott ki ellenzéki körökben a rendészeti törvény módosítása. Finszter Géza, a rendészeti tudományos kutatások szakembere a hatáskörök ellentmondásos felosztására hívta fel a figyelmet, míg Harangozó Tamás szocialista politikus arra, hogy ezentúl gyakorlatilag minden fontos döntést a belügyminiszter, Pintér Sándor egymagában fog meghozni. A rendészeti törvény változtatásairól várhatóan december 6-án szavazhat az Országgyűlés.
hvg.hu
Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, régebbről tudja, hogy őt is és családját is megfigyelték 2009 vége és az idei év első negyedéve között, de mint fogalmazott ez nem zavarja őt.
MTI
A belügyminiszter az érintett települések polgármestereivel tárgyalt, majd közölte: rémhír, hogy továbbra is "fertőz" a vörösiszap. A kormány Egészségügyi Központot állít fel a térségben. Pintér Sándor közölte, a lakosság teljes anyagi veszteségét megtérítik.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az MTI megkeresésére csütörtökön közölte: készül az utcán élő hajléktalan emberek számának csökkentését, valamint a hajléktalan-ellátó rendszer megújítását szolgáló középtávú cselekvési terv első változata. Részleteket azonban nem árultak el.
MTI
A korábban Pintér Sándor által vezetett Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt menedzserei közül jónéhányan kulcspozíciókat foglaltak el a belügyminisztériumban, a rendészeti igazgatásban és a rendőrségen. Az természetes egyébként, hogy Pintér bizalmasait, régi munkatársait választotta mostani kollégáinak.
hvg.hu
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a jelenlegi nyugdíjkedvezmény eltörlését "még koncepcionális felvetés szintjén is" elfogadhatatlannak tartja.
MTI
Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten a Világ Igaza kitüntetés és a Belügyminisztérium Bátorságért érdemjelének átadásán úgy fogalmazott: meg kell védeni a demokratikus értékrendet, és gátat kell vetni a szélsőséges, kirekesztő megnyilvánulásoknak, amelyek ma is veszélyt jelenthetnek a szabadságjogok érvényesülésére - mondta
MTI
Pintér Sándor belügyminiszter visszavonta vezetői megbízását Juhász István Heves Megyei Rendőr-főkapitánynak - közölte az ORFK. A döntésben szerepet játszott a hvg.hu tudomása szerint az, hogy Juhász István nem vállalta azt a főkapitányokkal szemben támasztott elvárást, hogy a megye székhelyére, Egerbe költözzön.
hvg.hu
Eredetileg nem tervezett napirendi pontként a légi küldemények szállításának biztonsága is szóba kerül az EU-országok belügyminisztereinek hétfőn délelőtt megkezdődött tanácskozásán, mivel az elmúlt hetekben több európai közintézmény kapott robbanóanyagot tartalmazó csomagot, illetve levelet.
MTI
Fél év alatt szinte a teljes rendőri vezérkart lecserélték a jelenlegi belügyminiszterhez és országos rendőrfőkapitányhoz lojális emberekre. A hvg.hu információi szerint november 10-étől a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, december 10-én pedig a Szolnok megyei élén lesznek újabb változások. A cseréktől elvárt szemléletváltás eredménye egyelőre még nem tudni, miben nyilvánult meg.
hvg.hu
Pintér Sándor belügyminiszter a településeket ért időjárási károk felszámolására szolgáló keret terhére 4,2 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről döntött, összesen 646 pályázat esetében - jelentette be a kormányszóvivő pénteken sajtótájékoztatón Tatabányán.
MTI
Nem mutatható ki az ivóvízbázisban a Kolontár melletti tározóból kiömlött vörösiszap, a szennyeződést sikerült a felszínen mentesíteni - mondta a belügyminiszter pénteken rendkívüli, nemzetközi sajtótájékoztatón, Budapesten. Pintér Sándor arról is szólt, hogy a többi magyarországi iszaptározót is ellenőrzik, továbbá közölte azt is, zajlanak a kihallgatások a sokmilliárdos kárt okozó katasztrófa ügyében indult nyomozásban. Az EU öttagú szakértői csoportot küld Magyarországra.
MTI
A Berta Biztonsági Szolgálat Kft. négy éven át hitelezőként szerepelt egy vállalkozás felszámolási eljárásában, jóllehet a társaságot 2006-ban törölték a cégnyilvántartásból, mert beolvadt Pintér Sándor belügyminiszter egykori vállalkozásába, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-be.
Csikász Brigitta
Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, hogy részletesen vizsgálja, vizsgáltassa ki mind a büntetőjogi, mind az anyagi felelősséget az Ajka közelében hétfőn történt iszapömlés ügyében, mivel semmi nem utal arra, hogy annak természeti oka lett volna, így feltehetően emberi hiba okozta a katasztrófát.
MTI
Megérkezett Kolontárra hétfő kora este Pintér Sándor belügyminiszter, a tárca vezetőjét jelenleg a katasztrófavédelem és a helyi védelmi erők szakemberei tájékoztatják az iszapömlés következtében kialakult helyzetről.
MTI
Belekapaszkodott Pintér Sándor múlt heti „igazságbeszédébe” a sajtó egy része, azt sugallva, hogy a riasztó jövőképet vizionáló belügyminiszter szavaival lényegében elismerte: az önkormányzati választások után jönnek a megszorítások. A hvg.hu által megkérdezett politikai elemző szerint korántsem ilyen egyszerű a képlet.
Jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható – jósolta múlt hét pénteken a Szolgáltató Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) Pintér Sándor belügyminiszter. Szavait kormányzati körökben is meglepődve fogadták.
hvg.hu
Két éven belül, 2012 júniusáig 4500 fővel növelik a rendőrség létszámát, ami a fluktuációt figyelembe véve azt jelenti, hogy 3500 egyenruhással több lesz az utcákon, mint jelenleg - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter azt követően, hogy Józsefváros polgármesterével a kerület közbiztonsági helyzetével ismerkedett pénteken.
MTI