Szombaton dönt az államfőjelöltről a Tisza-frakció
Kedden választja meg az Országgyűlés az új államfőt, a Tisza-frakció közölte: a jelölt, jelöltek kiválasztása még folyamatban van.
Kedden választja meg az Országgyűlés az új államfőt, a Tisza-frakció közölte: a jelölt, jelöltek kiválasztása még folyamatban van.
HVG
Kőszegi Krisztián parlamenti alelnök a hajléktalanellátó intézményeket is felkereste.
HVG
Két új arc is helyet kaphat Orbán Viktor pártjának parlamenti képviselőcsoportjában.
HVG
Az Országgyűlés Hivatala is energiatakarékossági intézkedéseket tesz.
HVG
Energiatakarékossági okokból. Az állami fenntartású intézmények díszkivilágítását is lekapcsolják az energetikai krízishelyzet miatt.
HVG
A Tisza két parlamenti bizottságban is elkaszálta a KDNP gyerekek digitális eszközhasználatát korlátozó javaslatát – Latorcai Csaba arra intette a többséget, hogy ne kövessenek rossz példát.
Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter négy jogszabály-módosító csomag és egy határozati javaslat megtárgyalását kezdeményezte a szünidőben is dolgozó Országgyűlés számára.
HVG
A parlamenti bizottság többek között a reprezentációs kiadásokat, illetve az külsős cégeknek adott megbízásokat és egyedi támogatásokat kifogásolta.
HVG
Magyar Péter miniszterelnök, Toroczkai László (Mi Hazánk) és Takács Péter (Fidesz) képviselők mentelmi jogát fenntartanák, viszont ittas vezetés miatt Varga Lőrincét (Tisza) felfüggesztheti az Országgyűlés.
HVG
Az Orbán-kormány volt minisztere vett részt a legkevesebb parlamenti szavazáson a mostani ciklusban: ötből négy esetben ott sem volt.
HVG
Az új szervezet vezetőit a törvény kihirdetése után egy hónapon belül választhatja meg a parlament.
HVG
A kormány nevében Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szólalt fel napirend előtt a parlament keddi ülésén.
HVG
Az Országgyűlés keddi napirendjében szerepel még az ügynökakták nyilvánossá tételére irányuló javaslat vitája, ahogy a „vármegyék” és „főispánok” visszanevezése is.
HVG
Az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnök, Hallerné Nagy Anikó szerint egyre gyakoribbak a házszabálysértések.
HVG
Az Országgyűlés a papírforma szerint Sonnevend Pált, a Tisza alkotmánybíró-jelöltjét választotta meg Hende Csaba megüresedő helyére. Napirend előtt Magyar Péter „Van miről beszélni” címmel szólalt fel, később a Fidesz-KDNP kivonult az ülésről és vissza sem ment.
A Tisza Párt Sonnevend Pált, az ELTE ÁJK tanszékvezető egyetemi tanárát és korábbi dékánját jelöli a pozícióra, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Schiffer András korábbi országgyűlési képviselőt, az LMP volt elnökét. A Fidesz nem vesz részt a választási folyamatban.
HVG
Lemondott ugyan Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, ám ettől még az ügyészi szervezet tagja maradna. Kivéve, ha a felmondási ideje alatt a Tisza-kétharmad kimondja a méltatlanságát, mert akkor nem lehet többé ügyész, és megszűnik a mentelmi joga is.
Magyar Péter az Országgyűlés hétfői ülésén jelentette ki, hogy szakmai-társadalmi egyeztetést követően születhet döntés az eutanázia esetleges engedélyezéséről, amelyről az előző kormány a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel ügyvéddel sem volt hajlandó párbeszédet folytatni.
HVG
Magyar Péter miniszterelnök azonnal kiszúrta a fideszes politikus új szemüvegét, lett is vita belőle.
HVG
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött az Országgyűlés hétfői ülése – az első, amely már nem Sulyok Tamás elnökségére esik, és amelyen sok szó esett erről és arról is, ki legyen az utód.