#Országgyűlés

Nyílt ülésen hallgatná meg Novák Katalint, Balog Zoltánt és Varga Juditot a kegyelmi ügyet feltáró vizsgálóbizottság elnöke

Ma tartja alakuló ülését a Kegyelmi Botrány Felelőseit Feltáró Vizsgálóbizottság, amely azt vizsgálná, hogy a bicskei ügyben miként működött a köztársasági elnöki kegyelmi döntés előkészítése, az igazságügyi miniszteri ellenjegyzés, valamint az a politikai és informális lobbihálózat, amelynek eredményeként K. Endre kegyelmet kaphatott.


Megválasztották Unger Annát az NVVH elnökének, egy helyettese is van már, indulhat a Tisztítótűz művelet

Bár sokan nem tartották befutónak, meglepetésre mégis ő lett a jelölt, emiatt sok bírálat is érte Unger Annát, az Országgyűlés most mégis megválasztotta az NVVH elnökének, nyomozati helyettesének pedig Tasnády Katalin ügyészt. Ezzel elindulhat a Tisza fő kampányígérete, az Út a börtönbe program és a kormányzati tervek szerinti Tisztítótűz művelet.



Magyar Péter: Az egyik képen magyar munkások a Duna partján, a másikon a szerb trombitafesztivál

Előbb megtapsolták Lázár János lemondását, majd Magyar Péter felszólalásával indult a parlament rendkívüli ülése. A miniszterelnök köszönetet mondott a magyaroknak, akik hozzájárultak az energiakrízis megoldásához, majd alaposan beolvasott a nyaralás közben riogató ellenzékieknek, akiket dilettáns kóklereknek nevezett. A vitában sok szó esett a lélegeztetőgép-beszerzésekről, és a tiszás levezető elnök nemcsak Pócs Jánostól, Magyar Pétertől is elvette a szót.







Visszaszerezhető az állami vagyon? Meghallgatta az Országgyűlés a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökjelöltjeit

Az igazságügyi és alkotmányügyi bizottság hallgatta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöki tisztségére pályázókat. A folyamat nem volt izgalmak nélküli: Ligeti Miklós és Unger Anna Róza mellett Jancsics Dávid lett volna a harmadik jelölt, ő azonban visszalépett. Majd jött a Tisza-frakció, és saját jelöltet indított Sárvári Nicholas személyében. Élő közvetítésünk.



Hajdu Márton, a külügyi bizottság elnöke: Az élet nem sokszor kínál olyan lehetőséget, hogy bekerülj a forradalom első hullámába

Kiszámítható és biztos brüsszeli karriert hagyott ott a Tisza Pártért Hajdu Márton, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Tatabányai panellakásból került az Európai Bizottsághoz, majd a magyar Állandó Képviseletre, ahol sokáig ő is úgy gondolta, jobb, ha Orbán Viktor kicsit keményebb az EU-val szemben. Majd jött az oroszbarátság, a korrupció, az uniós pénzek felfüggesztése, ő pedig 2024-ben elsőként állt Magyar Péter mellé. Ehhez azonban Tarr Zoltán is kellett. HVG-portré.




Baka András köztársasági elnök: Nem építhetjük az új Magyarországot a bosszúra

Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, aki első államfői beszédében alaposan beolvasott a Fidesznek. Szerinte a magyar társadalom mélyen megosztott, a mindennapi életünket érintő területek válságban vannak, az előző rendszerben egy párt foglyul ejtette az államot, a tanulságok levonásából pedig senki sem maradhat ki. Beszélt a saját szerepfelfogásáról is.