#olimpia 2016











Doppinggyanú: pekingi minták miatt bukhatja a riói olimpiát 31 sportoló

Összesen harmincegy sportoló nyolc évvel ezelőtti, pekingi olimpián levett mintájában bukkantak tiltott szerekre, így ők várhatóan nem indulhatnak nyáron a riói ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden jelentette be, hogy hat sportágban 12 ország képviselője bukott meg a megismételt ellenőrzésen.


TEK-est is küldünk az olimpiára

Maga Hajdu János mondta el, hogy a TEK küldötte is ott lesz Rióban. A játékok idején jelen lesz minden részt vevő ország biztonsági szervének képviselője, hogy veszélyhelyzet esetén gyors legyen az információcsere, és minél hamarabb meg lehessen tenni a szükséges intézkedéseket.



Meggyulladt az olimpiai láng

A görögországi Olümpiában korhű jelmezben lobbantották lángra az olimpiai fáklyát a nap sugaraival. A fáklya jövő szerdán érkezik meg Athénba, Brazíliába május 3-án jut el.



Súlyemelő Eb: Nagy Péter hatodik lett ólomsúlyban, megvan az olimpiai férfikvóta

Nagy Péter 414 kilogrammal a hatodik helyen végzett összetettben a plusz 105 kilogrammos kategóriában az olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság zárónapján a norvégiai Fördében. Az ő pontjai kellettek ahhoz, hogy a nemzetek pontversenyében a magyar férfiválogatott a legjobb hét között végezzen, így egy kvótát szerezzen a riói ötkarikás játékokra.


Cseh László: "Tegnap totál kivoltam", de sikerült

A győri országos bajnokságon Cseh László ígéretes idővel nyert 200 méter pillangón, pedig saját bevallása szerint nem volt a legjobb formában. Tudja, hogy az olimpián ennél is gyorsabbnak kell lennie, de ebből az eredményből már tovább lehet építkezni - mondta.




Kiss László szerint Hosszú mindent visz Rióban, de azért oda is vágott neki

A magyar úszóválogatott lemondott, majd visszatért szövetségi kapitánya szerint Hosszú öt számban éremesélyes az olimpián, de dobogóra állhat Cseh László, Gyurta Dániel és Risztov Éva is. Kiss László szerint harminc éve nem történt olyan a magyar úszósportban, mint amire most Hosszú készül, megszegve a sport "íratlan aranyszabályát".