#oktatás












Kinek jár a segítség, ha megfelelő adatok sincsenek a szegénységről? – súlyos hiányosságokat tárt fel az iskolakezdési támogatás bevezetése

A kormány saját bevallása szerint sem tökéletes az iskolakezdési támogatások rendszere a bevezetés évében, az ellenzék pedig azonnal támadásba is lendült, hiszen a programígérethez képest egyelőre kevesebbekhez jut el a 100 ezer forint. A felelős helyettes államtitkár szerint nincs megfelelő állami adatbázis, amely alapján meg lehet állapítani a jogosultságot, de az sem biztos, hogy egy ilyen létrehozása teljesen megoldaná a problémát.






Az ember kapja a pofonokat, de egy idő után azért el is kezdi visszaadni – a MATE rektora maradna a kekvarendszerben

Élnek vagy visszaélnek a lehetőséggel? A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora szerint ez a fő kérdés a kekvákkal kapcsolatban, és az ő egyeteme jól működött az új kormányzat által kivezetni kívánt alapítványi rendszerben. Gyuricza Csaba, aki korábban egy uniós zászló levétele miatt került reflektorfénybe, abban bízik, hogy a változtatás során figyelembe veszik az intézményi sajátosságokat.