Pólójával próbált beszólni Magyar Péternek Dobrev Klára
A DK vezetője nőnapi beszédében Orbán Viktornak és Magyar Péternek is azt üzente: „Fiúk, álljatok le, amíg nem késő!”
A DK vezetője nőnapi beszédében Orbán Viktornak és Magyar Péternek is azt üzente: „Fiúk, álljatok le, amíg nem késő!”
HVG
Felföldi József a győri, luxusautós gázoló példáján keresztül mutatta be, hogy „a pénzzel együtt nem érkezett meg a felelősségtudat, az ész és az emberség”.
HVG
Hogy a nőügyekkel nem foglalkozó Magyarországon van-e értelme a nőnapnak, az jó kérdés, de az egynapos odafigyelésnek biztosan nincs. Legyen a nőnap csak a kezdet ahhoz, hogy a következő generációk nőtagjainak már ne úgy kelljen felnőniük, ahogy az eddigieknek. Ha így lesz, harminc-negyven év múlva mind jobb országban fogunk élni – igen, a férfiak is.
Szegfű, bonbon, esetleg egy kis wellness – itthon mára a nemzetközi nőnap gyakran inkább kedves köszöntőünnep, mintsem alkalom arra, hogy felidézzük az eredeti jelentését és jelentőségét. A 20. század elején a nőnap a nőjogi és munkásmozgalmakból született, amikor nők világszerte az egyenlő jogokért, a jobb munkakörülményekért és a választójogért emelték fel a hangjukat. A nemek közötti egyenlőség azonban nemcsak a munka világában volt hiánycikk: a kultúrában, a politikában, a közéletben, a művészetekben, a sportban és a tudományban is hosszú ideig kemény falakba ütköztek a nők. Fotógalériánkban azon ikonok előtt tisztelgünk - a teljesség igénye nélkül -, akik úttörő szerepet vállaltak abban, hogy a nők ma már a társadalom szinte minden területén hallathassák a hangjukat és alakíthassák a világot.
hvg.hu
Tudósok, harcosok, sportolók, szabad szellemek: a közelgő nemzetközi nőnap alkalmából összeszedtünk 10 olyan filmet – nem csak nőknek –, amelyben női főhősök ésszel, erővel vagy egyszerűen csak a függetlenségükkel szállnak síkra az egyenjogúságért.
Eddig nem látott képeket osztott meg a Rihanna a nemzetközi nőnapon. A kozmetikai márkáját is sikeresen futtató, ünnepelt énekesnő azt írta, két gyereke születése volt élete legnagyszerűbb teljesítménye.
HVG
Még egy mutató, amiben utolsó helyen állunk az Európai Unióban, a bolgárok is messze lepipálnak minket.
HVG
Hankó Balázs miniszter szerint már fogalmazzák a törvényjavaslatot, amely jövőre lép életbe.
HVG
Meg a „Heil Trump és Musk” is a Femen aktivistáinak nőnapi tüntetésén.
HVG
Hámori Luca bokszolót is felköszöntötte nőnapon Orbán Viktor miniszterelnök, dedikált bokszkesztyűket is váltottak.
HVG
A magyar miniszterelnök nőnap alkalmából vásárolt egy csokornyi tulipánt.
hvg.hu
A Wizz Airnél a női pilóták aránya meghaladja az 5 százalékot, amely az iparági átlag felett van - írja a cég.
hvg.hu
Gyertek velünk, foglalkozzunk közösen nőügyekkel! - mondja.
HVG
Nőnap alkalmából érdemes azzal is foglalkozni, hogy milyen extra kihívásokkal kell szembenézniük a pénzügyi világban. Miért lehet nehezebb a nőknek hitelt felvenni, megtakarítani?
HVG
Magyarország nem lesz jobb hely addig, amíg nem lesznek egyenlő arányban nők és férfiak a politikában – hangzott el egy kerekasztal-beszélgetésen, ahol három politikus járta körül azt, hogy egy nőnek mennyi esélye van labdába rúgni a mai magyar közéletben.
Nőnap alkalmából egy észak-oroszországi kisvárosban az Egységes Oroszország Párt helyi képviselője az önkormányzat vezetőjével az oldalán húsdarálókat ajándékozott a gyászoló anyáknak.
hvg.hu
Mától szombatig az adóhatóság fokozottan ellenőrzi az üzletek jogszerű működést.
hvg.hu
A nemzetközi nőnap alkalmából Rachel Fallon ír képzőművész vezetésével flashmobot tartott nők egy csoportja a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt. Fotók.
hvg.hu
Óriási hendikeppel indulnak azok a nők, akik vezető szerepre pályáznak a közéletben vagy az üzleti világban Magyarországon. Pedig nem csak a demokrácia, hanem a gazdasági növekedés szempontjából is igazolható előnyökkel járna, ha több nő lenne jelen a legmagasabb szinteken.
Oláh Krisztina
Hét év alatt 15 helyet zuhant Magyarország az Economist üvegplafonindexén.
hvg.hu