#Nobel-díj









Három japán kutató kapta a fizikai Nobel-díjat

A három japán tudós 20 évvel ezelőtt felfedezett egy energiatakarékos és környezetbarát fényforrást, amellyel teljesen új módon nyerhető fehér fény. Ez volt a kék LED. Megosztva kapták meg a fizikai Nobel-díjat.


Szinte sokkot kapott a Nobel-díj miatt az egyik kitüntetett

Kisebb sokkot kapott, és még mindig nem ocsúdott fel abból a hírből a norvég May-Britt Moser, hogy a bejelentés pillanatában éppen repülőn ülő férjével, Edvard Moserrel és egykori tanárával, John O'Keefe kutatóval együtt neki ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.


Lesz-e újabb magyar Nobel-díjas?

Egy a tizenöthöz az esélye annak, hogy Kertész Imre 2002-es díja után ismét magyar Nobel-díjast köszönthessünk – legalábbis a fogadóirodák szerint. A héten a Svéd Királyi Akadémia várhatóan bejelenti a díjazott nevét, az esélyesek között ezúttal is ott szerepel Nádas Péter neve.







Így trükköznek a Nobel-díjakkal

Egyre inkább kitolódik a Nobel-díj nem hivatalos korhatára, melynek következtében az eredmény és az azért járó kitüntetés átadása közt akár fél évszázad is eltelhet – írja a Spiegel.