#Nemzeti Színház

A Cheek by Jowl Macbeth-je a Nemzeti Színházban

Shakespeare Macbeth című drámájával vendégszerepel a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, kedden és szerdán a kortárs brit színház egyik vezető társulata, a Cheek by Jowl. Declan Donnellan művészeti vezető.



Ki vezesse a fővárosi színházakat?

A Centrál Színház igazgatójának szerződése nyáron lejár, s már meg is nevezte a jelölteket. A kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes nagy vitákra számít.


A KDNP nem száll le Alföldiről

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) értetlenül áll az előtt, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának ügyében mindeddig semmi érdemleges nem történt; a kisebbik kormánypárt szerint minden ésszerű határidő lejárt a kultúráért felelős államtitkár számára, hogy a Nemzeti Színház kérdésében lépjen.








Sebők János: Vajon Bartók már csomagolna?

Lenhardt Balázs jobbikos országgyűlési képviselő a Nemzeti Színház előtti tüntetésen kijelentette, hogy a teátrum igazgatója, Alföldi Róbert „beteg és perverz ember”, mert „nyíltan propagálja az aberrációt, a homoszexualitást", s pártja addig nem nyugszik, amíg a színház épületének tetején nem árpádsávos zászlót lenget a szél.








Pörzse Sándor nekiment Alföldinek

Alföldi Róbert azonnali leváltását követeli a Nemzeti Színház éléről a Jobbik - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Pörzse Sándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.


Román vélemény Alföldi visszakozásáról

Budapest nemet mond, a magyar szélsőségesek újabb diplomáciai feszültségeket gerjesztenek - állapítja meg pénteki számában a Romania libera, és a többi román napilap is beszámol arról, hogy Alföldi Róbert "visszakozott" a Nemzeti Színháznak a román nemzeti ünnep számára való bérbeadása ügyében.


Még nem bocsátják el Alföldit

Egyelőre nem tervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy visszavonja a Nemzeti Színház főigazgatójának megbízatását. A Magyar Nemzet szerint vizsgálat indítása sincs napirenden Alföldi Róbert legutóbbi botránya ügyében.