Modernkori ÁVH-t emleget a Fidesz Bús Balázsék őrizetbe vétele után
Az ellenzéki párt szerint a Tisza pártirányítás alá vonta a rendőrséget és az ügyészséget.
Az ellenzéki párt szerint a Tisza pártirányítás alá vonta a rendőrséget és az ügyészséget.
HVG
A NAV nyomozói összesen hat embert vettek őrizetbe a költségvetési csalás, valamint hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozás során.
HVG
A 17 milliárd forintból eddig 2,16 milliárd került vissza a Nemzeti Kulturális Alaphoz.
HVG
Míg Mága Zoltánnak és körének vagy éppen Dopemannak jutott a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaiból, az Ünnepi Könyvhét kimaradt a kedvezményezettek köréből, hívja fel a figyelmet az influenszer.
HVG
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a cég a pályázatban olyan adatokat adott meg, amelyek nincsenek összhangban a pályázati célokkal, illetve törvénysértők is voltak.
HVG
A színész úgy érzi, valódi következményei lehetnek a visszaéléseknek.
HVG
A tárcavezető szerint az adófizetőknek joga van tudni, mire ment el a pénzük.
HVG
A szervezetek között több olyan van, amelyet fideszes önkormányzati képviselő vezet.
HVG
Hungarikumnak számító hangszereken csendült fel a BL-himnusz a budai Várban.
HVG
Éjszakába nyúló házkutatást tartottak a NAV nyomozói, több bizonyítékot is lefoglaltak. Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódnak.
HVG
A kulturális államtitkár szerint dokumentumokat is lefoglalt az adóhatóság.
HVG
A Bethlen Gábor Alapkezelő menedzselésében csak 2020 óta több mint 700 milliárdot osztottak ki a Fidesz nemzet- és társadalompolitikájának támogatására – ennek a felülvizsgálatát ígérte öt évre visszamenőleg Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A zenész új dalok megírására kért támogatást, és 5 millió forintot fizetett vissza.
HVG
Az adóhivatal költségevetési csalás gyanúja miatt is vizsgálódik.
HVG
Az énekesnő Mága Zoltán kifejezetten politikai célú, közpénzzel támogatott koncertsorozatának egyik fellépőjeként szerepelt a pályázatban, csakhogy erről fogalma sem volt. Ezt csak utólag, az NKA-botrányról szóló egyik cikkből tudta meg.
HVG
A prímás a pályázati kérelmében arról írt, hogy koncertsorozatuk során kiemelt figyelmet fordítanak majd „a cigány szavazókra, az idősekre, valamint a politikailag bizonytalanokra. Ezek a társadalmi csoportok kulcsfontosságúak lehetnek a választási győzelem szempontjából”.
HVG
Honlapja sincsen az egyesületnek, ami a korábbi fideszes országgyűlési képviselőhöz, Szabó Zsolthoz köthető.
HVG
A Hitel kiadójának tulajdonosa a NER által bekebelezett Libri–Bookline Zrt., amelyben többségi tulajdonos a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC).
HVG
Miért volt szükség az NKA-ra? Hogyan roncsolta évek alatt a Fidesz a programot? Hogyan kell átalakítani, hogy ne történjen többé bűncselekmény-gyanús eset, betöltse hivatását, és ne burkolt kampányfinanszírozásra használják?