A szegedi Csillag börtönből üzente Magyar Péternek Bús Balázs, hogy zsarnokság van
Az NKA-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Bús azt írta a Facebookon, hogy az az egyetlen bűne, hogy fideszes volt.
Az NKA-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Bús azt írta a Facebookon, hogy az az egyetlen bűne, hogy fideszes volt.
HVG
A kultúráért felelős államtitkár tételesen felsorolta, hogy Hankó hogyan osztott szét milliárdokat olyan szervezeteknek vagy rendezvényekre, amelyek egyértelműen a Fidesz kampányát segítették.
HVG
Az egykori kulturális és innovációs miniszter közvetlen munkatársát szerdán vette őrizetbe és hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az NKA-üggyel összefüggésben.
HVG
Orbán Viktor diktatúrát kiált, de Magyar György ügyvéd szerint a papírformának megfelelően zajlott a Fidesznél a kutatás és a lefoglalás az NKA-s nyomozás részeként. Úgy vélte, az odaítélt pénzek és a döntéshozatal útját vizsgálhatják. A nyomozó főügyészség szerint „a közreműködés hiánya” miatt is volt szükség adatmásolás helyett a szerverek lefoglalására. Erről Havasi Bertalan nem tud semmit, de követeli vissza a szervereiket.
Az Átlátszó szerint Párkai Dávid – akinél korrupcióval gyanúsított volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes lakott – cége az Alapjogokért Központ ingatlanvásárlása nyomán gazdagodott mintegy százmilliós jutalékkal.
HVG
A Fidesz szerint politikailag motivált koncepciós eljárások zajlanak.
HVG
Az NKA-botrány miatt is kritikák kereszttüzébe kerülő egykori miniszter szerint az új kormányzat és „független” médiája megfélemlíti azokat, akik a korábbi kormánynak dolgoztak vagy mellette álltak.
HVG
Az író szerint a Tisza bölcsen teszi, hogy épít az emberek bosszúvágyára.
HVG
A bíróság másodfokon is jóváhagyta a letartóztatásról szóló döntést.
HVG
Fásy Ádám szerint ő „kiesett ezekből a körökből”, és egyébként a közmédiában sem szerepelt az elmúlt években. Szerinte abból van félreértés, hogy az emberek nem tudják, hogy a cégek a tulajdonosoktól különálló jogi személyek.
HVG
A korábbi kultuszminiszter szerint túlzó kényszerintézkedés az ügyben érintett döntéshozók letartóztatása.
HVG
Június 29-ig összesen 2,38 milliárd forintot fizettek vissza a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által kiszórt 17 milliárdból.
HVG
Az NKA-botrány miatt őrizetbe vett fideszes politikus nem kapott engedélyt arra, hogy kapcsolatot tartson a külvilággal.
HVG
A zenész menedzsmentje reagált a Fidesz által megjelentetett listára, amelyen a „baloldali művészek” kulturális produkcióinak támogatásait sorolják fel, és amelyen ő is szerepel.
HVG
Az NKA-botrány letartóztatottjainak szolidaritást kérő volt kulturális miniszternek Tarr Zoltán jelenlegi tárcavezető is üzent.
HVG
A volt kulturális és innovációs miniszter reméli, az érintetteknek lehetőségük lesz arra, hogy „szabadlábon védekezzenek és tisztázzák magukat”.
HVG
Kapott a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég és az erőszakos kecskeméti hokiedző vezette egyesület is.
HVG
A volt kormánypárt büszke arra, hogy a kiszórt pénzekből „a nemzeti kormány nemcsak a magaskultúrát, hanem a mindennapi kultúrát is támogatta”.
HVG
A hat ember sorsáról csütörtökön dönt a bíróság.
HVG
A lap szerint egy korábbi fideszes országgyűlési képviselő is a gyanúsítottak között lehet.
HVG