#Nature





Közzétette a tudósok idei toplistáját a Nature

Rolf-Dieter Heuer német fizikust, a CERN főigazgatóját, Adam Steltznert, a NASA Curiosity nevű marjárója landolásának irányítóját, Cynthia Rosenzweig amerikai klímakutatót és a l'aquilai földrengés veszélyeit alábecsülő olasz illetékest, Bernardo De Bernardinist is az év 10 legfontosabb tudósa közé sorolta a Nature című brit tudományos szaklap csütörtökön megjelent számában.




A következő 88 évben durvulni fog az aszály

Az Észak-Amerika nyugati vidékeit 2000 és 2004 között sújtó aszály a legsúlyosabb volt az utóbbi 800 évben - mutatták ki kanadai és amerikai tudósok, akik azt jósolják, hogy a XXI. század hátralévő részében tovább fog súlyosbodni az aszály.




Nature: a szénanátha valójában jó jel

A Yale Egyetem kutatói a Nature szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban jó hírrel szolgálnak mindazoknak, akik tavasszal a parlagfüvet, a fákat és a fűféléket átkozzák állandó köhögésük, tüsszögésük és orrfolyásuk miatt: a szakértők szerint a szezonális allergiák azt jelezhetik, hogy az immunrendszerünk pontosan azt teszi, amire a természet megalkotta – megvéd bennünket a környezeti toxinoktól, amelyek sokkal károsabbak, mint a virágpor.



Új felfedezést közölt a Nature a spermiumokról

A Kaliforniai Egyetem (San Francisco) munkatársai regisztrálták azt az elektromos aktivitást, mely a spermiumokat szabályozza. A felfedezés nem csupán a meddő párok kezelésében segíthet, de egy napon hozzájárulhat a férfiak fogamzásgátló tablettájának kifejlesztéséhez is.


Speciális sejtekkel újranöveszthető az ujjbegy

Egy új kutatás kimutatta, hogy a specializált felnőtt őssejtek lehetővé teszik az emlősöknek, hogy sérült kéz- illetve lábujjuk végét újranövesszék, ahelyett, hogy egy „univerzális” sejttípus jönne létre a súlyos sérülésre adott válaszként.







Megtalálták az eddigi legöregebb galaxist

Az eddig ismert legidősebb galaxisnál 200 millió évvel régebbi galaxisra bukkantak csillagászok, akik szerint a Hubble űrteleszkóp felvételein látható sötétvörös folt 13,2 milliárd évvel ezelőtt született.