#NATO



Erőteljesebben bombázza Líbiát a NATO

Szombati közlése szerint a NATO az elmúlt héten növelni kezdte légicsapásainak számát Líbia nyugati részében, amely - az ellenzék egyes harci sikerei dacára - még mindig nagyrészt a Moammer Kadhafihoz hű erők ellenőrzése alatt áll.


Kadhafi megfenyegette Európát és a NATO-t

Hangüzenetben beszédet intézett Moammer el-Kadhafi líbiai vezető pénteken az észak-afrikai arab ország fővárosának központjában, a Zöld téren egybegyűlt több ezer hívéhez; azt üzente a NATO-nak, állítsa le a líbiai célpontok elleni légi hadjáratot, vagy katasztrófával lesz kénytelen szembenézni.






Martonyi: "ugyan az EU követel, de ad is"

A NATO a magyar külpolitika egyik alappillére, az európai integráció és az atlanti kapcsolat egymást erősíti, egyik sem képzelhető el a másik nélkül - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Budapesten.



Kadhafi: nem félek a haláltól

"Ellenállunk és a harc folytatódik a túlvilágon is, amíg nem végzünk magukkal" - hangoztatta Moammer Kadhafi a líbiai tévében szerda este sugárzott tévébeszédében.



Kadhafi régi harcostársának rezidenciáját bombázták

A líbiai kormány állítása szerint 15 ember, köztük három gyerek meghalt a NATO egy újabb légicsapásában, amely Moammer Kadhafi líbiai vezető egy régi harcostársának rezidenciája ellen irányult hétfőn Szormanban, Tripolitól 70 kilométerrel nyugatra. A NATO cáfolta, majd órákkal később megerősítette a támadás tényét.


Tábornok úr, biztos nem kell tartanunk világháború kitörésétől?

A NATO-t lassan senki sem veszi komolyan. Líbiában katonai hibák sorát követik el a nyugati szövetségesek, közben Szíria és Irán egyesíti katonai erőit, Izrael emiatt is végveszélyben kezdi érezni magát. Mindezt elismeri Klaus Naumann, a NATO legfontosabb stratégiai tanácsadó testülete, a Katonai Bizottság nemrég leköszönt elnöke, a volt német vezérkari főnök, ámde a hvg.hu-nak adott exkluzív interjúban mégis alapvetően derülátónak mutatkozik.


Kadhafi telefonon üzent a népnek

Miközben a város egyik központi terén néhány ezren mellette tüntettek, Kadhafi kihangosított telefonhívásban mondta el, hogy a hozzá hű erőket bombázó NATO vereséget fog szenvedni.




Amerika szerint jelentéktelenné válhat a NATO

A NATO európai tagállamai anyagi hozzájárulásának növelését sürgette pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai konferencián az amerikai védelmi miniszter. Ellenkező esetben a "kollektív katonai jelentéktelenné válás" fenyegeti a szövetséget.