Naperőművet építhetnek Pécsen
Egy rekultiváció alatt álló területen építene hatalmas napelemmezőt egy német cég itthoni leányvállalata Pécsen – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Egy rekultiváció alatt álló területen építene hatalmas napelemmezőt egy német cég itthoni leányvállalata Pécsen – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Több évtized után ismét napelemeket helyeznek el a washingtoni Fehér Ház tetején – közölte pénteken The Washington Post. Az első napelemeket 1979-ben Jimmy Carter szereltette fel az amerikai elnöki hivatal tetejére és 1986-ban Ronald Reagan távolíttatta el őket onnan.
MTI
Pont került az EU és Kína közt a napelemgyártás kapcsán kialakult háborús hangulatnak, miután megoldást találtak a hónapok óta kereskedelmi háborúval fenyegető vitára. A kínaiak dominánsak maradnak, de már csak az európai piaci egyensúly érdekében fenntartható árakon.
Hungler Tímea
Újabb áldozatot követelt a napelemek világpiacán dúló árharc Németországban: pénteken csődöt jelentett a napelemrendszerek gyártásával és installálásával foglalkozó hamburgi Conergy AG.
MTI
Kína felajánlotta, hogy mennyiségi korlátot és minimális árat szab meg az Európai Unióba irányuló napelem-kivitelre, hogy kompromisszumot találjanak a kínai napelem-export ügyében kirobbant kereskedelmi vitában.
MTI
Szeptemberben leáll a munka a Sanyo Hungary Kft. dorogi napelemgyárában, az üzem mintegy 500 dolgozóját elbocsátják – közölte a Sanyo anyavállalata, a Panasonic az MTI-vel pénteken.
MTI
A világ legnagyobb napelemes csónakja az első, ami ilyen energiaellátás mellett megkerülte a földet. 8.5 tonnányi akku van benne.
hvg.hu
Transzamerikai útjának negyedik, utolsó előtti szakaszát teljesítette szombaton a világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe, a Solar Impulse.
MTI
Vámháború van kibontakozóban a világ első és harmadik legnagyobb gazdasági blokkjai között. Az Európai Unió büntetővámot vetett ki a kínai napelemek behozatalára, Kína szemet szemért, fogat fogért alapon az európai borok és luxusautók tarifáit emelné meg. A gazdasági kardcsörtetésnek több uniós tagállam is mihamarabb véget vetne. Ha a felek záros határidőn belül mégsem tudnak megállapodni, az mindkét oldalon eurómilliárdos kárt okozhat, és ez a recesszióval küzdő Európának fájhat jobban.
Nagy Gergő
Saját korábbi rekordját megdöntve 22 nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt a világ legnagyobb napelemes hajója.
MTI
Extra vám kivetését határozta el az Európai Bizottság a kínai napelemekkel szemben, mert az olcsó dömping néhány év alatt leigázta az uniós piacot. Átlagosan 47 százalékos vámot vetnének ki. Kína párbeszédet szorgalmazna inkább.
hvg.hu
Az EU júniustól dömpingellenes büntetővámmal sújtja a Kínában gyártott napelemeket. A lépés 115 ezer-242 ezer uniós munkahely megszűnését eredményezné az üzletág képviselői szerint, és derékba törné a magyar piacon tapasztalt növekedést is.
MTI
Olyan, LED-fényforrásokon alapulú közvilágítási rendszer kidolgozását kezdi meg a GE Hungary Kft., amelynek napelemei több áramot termelnek, mint amennyit az izzók felhasználnak.
MTI
Jelenleg a hosszú lejáratú államkötvény még egy picivel jobb befektetésnek tűnik pénzügyileg a tetőre telepített szolárrendszernél, de az évi 7 ezer forintos differencia hamar elolvad, akár a hó. Itt a döntés ideje a magyar lakosság számára is – feltéve, hogy van 1,6 millió befektethető forintja.
hvg.hu
Jelentős késéssel, de kinyíltak a Dragon teherszállító űrhajó napelem táblái - közölte pénteken a jármű tulajdonosa, a SpaceX vállalat.
MTI
Gondok adódtak a pénteken a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé elindított Dragon teherszállító űrhajóval, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bérel egy magáncégtől, mert a saját eszközeivel egyelőre nem képes utánpótlást eljuttatni az asztronautáknak.
MTI
Telefonra, ablakra, ruhára, sőt akár névjegykártyára is felragasztható lesz a közeljövő napeleme.
hvg.hu
Az Agulhas-Solar Kft. az ország egyik legmodernebb napelem-előállító üzemét hozta létre Szolnokon két egymásra épülő, európai uniós támogatást élvező projektnek köszönhetően - mondta Székely Csaba ügyvezető a projektek hétfői záró rendezvényén.
MTI
Kína napelemexportja az év végéig várhatóan 40 százalékkal zuhan éves viszonylatban, ami körülbelül 13 milliárd dollárnak felel meg - közölte az ágazati képviselet vezetőjének nyilatkozata alapján a kínai média csütörtökön.
MTI
A világ legszárazabb helyét, a chilei Atacama-sivatagot szelik át napelemes autók: az idén másodszor megrendezett Solar Challenge versenyben tizenöt jármű startolt el csütörtökön egy régi sóbányából.
MTI