#muzulmán

Még a fenyegetés sem tartja vissza a muzulmán drukkereket

Ázsiában kezdetét vette vasárnap a ramadán muzulmán böjti hónap, így a világ legnagyobb muszlim népességű országában, Indonéziában is, ahol a radikális iszlamisták azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a "tisztátalan" - a focivébé nézését lehetővé tevő s közben még alkoholt is árusító - bárokat, szórakozóhelyeket.


Több ezer muzulmán kimenekítésére készülnek Közép-Afrikában

Körülbelül 19 ezer muzulmán kimenekítésére készülnek a Közép-afrikai Köztársaság azon területeiről, ahol keresztény milíciák fenyegetik az életüket – mondta Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője, aki úgy fogalmazott: "nem akarunk az emberek mellett állni, és végignézni, ahogy lemészárolják őket".












Elraboltak hét külföldit Nigériában

Fegyveresek vasárnapra virradóra elraboltak hét külföldi munkást és megöltek egy biztonsági őrt az észak-nigériai Bauchi szövetségi államban, ahol megostromolták a Setraco libanoni építkezési vállalat épületegyüttesét - közölte a rendőrség.


Leromboltatnák a szfinxet Egyiptomban

Az egyiptomi szalafisták vezére szerint az embert ábrázoló "bálványkép" ellentétes az iszlám jogrenddel, a saríával. Al-Guhari már a tavaly megdöntött Mubarak-rezsim idején szorgalmazta a fáraószobrok megsemmisítését.


Fotó: Megkezdődött a mekkai zarándoklat

A világ minden tájáról több mint kétmillió muzulmánt várnak a hagyományos mekkai zarándoklatra, a háddzsra, amely szerdán kezdődött Szaúd-Arábiában. Közülük mintegy 1,7 millióan várhatóan külföldről érkeznek a Mekka közelében lévő hatalmas mínai fehér sátortáborba. A fehér köntöst viselő zarándokok első csoportjai helyi idő szerint szerda reggel megérkeztek a mínai táborba gyalog, buszon vagy vonaton.