Indul a harmadik leépítési ütem a Nokiánál
A vállalat vezetése ma jelenti be műszakkezdetekkor, hogy kiket küldenek el a Noki komáromi gyárából a csoportos leépítés harmadik ütemében.
A vállalat vezetése ma jelenti be műszakkezdetekkor, hogy kiket küldenek el a Noki komáromi gyárából a csoportos leépítés harmadik ütemében.
hvg.hu
Munkahelyek megtartásáról, lassú leolvadásról vagy esetleg valódi bővülésről szólnak a 2012-es foglalkoztatási adatok? Ha az üzemi híradásokat nézzük, a kép inkább rózsaszín, mint ami a statisztikákból kiderül. A "sok kicsi sokra megy" elve a munkahelyteremtésben egyelőre nem ellensúlyozza, hogy még mindig van pár nagyobb léptékű elbocsátás.
Az ország egyes települései között is komoly különbség mutatkozik a válság hatásaiban. Győr, Székesfehérvár, Sopron, valamint a budapesti II., XII. és V. kerület ingatlanpiaca az Otthon Centrum szerint különösebb veszteségek nélkül élik túl a válságot. Székesfehérváron még a panellakások eladásakor sem kell értékvesztéssel számolni.
hvg.hu
Az IBM Data Storage Systems Székesfehérváron 180-nal növelte létszámát, miután a 1,5 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 370 millió forintos támogatást nyert.
MTI
A magyarnarancs.hu értesülése szerint a Flextronics tömeges leépítést hajt végre, ezúttal 600 alkalmazottól válik meg.
hvg.hu
Szoros összefüggés mutatható ki a munkanélküliségi adatok és a lakáspiaci kínálat között, azokon a területeken, ahol érezhetően kevesebb állást hirdetnek meg, meglódul az eladásra kínált lakások száma. Ilyen település például Pécs és Kecskemét.
hvg.hu
Kedvezően változott május-júliusban a munkaerőpiaci helyzet a TakarékBank és az ING elemzője szerint, akik azonban úgy vélik, hogy év végére ismét 11 százalék közelébe kúszhat az állástalanok aránya. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a 15-64 évesek körében négy és fél éves csúcsra nőtt a foglalkoztatási ráta.
MTI
A hazai cégek 20 százaléka tervezi, 18 százaléka pedig valószínűsíti, hogy még az idén megváltozott munkaképességű alkalmazottat vesz fel - derül ki egy most lezárult kutatásból, amely a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerőpiaci reintegrációjával foglalkozó Rehabjob megbízásából készült.
MTI
Akár még jól is elsülhetne a kormány azon terve, mely a mindenkori minimálbérnek megfelelő lakhatási támogatást biztosítana másfél évig azon álláskeresőknek, akik vállalják, hogy állandó lakóhelyüktől legalább 100 kilométerre vállalnak munkát. A tervezet irányvonala jó, de inkább a gyermektelen fiatalokat preferálja, és a kisvállalkozások helyett a nagyobb cégek használhatják ki a lehetőséget.
Nagy Gergő
A legtöbb halálos kimenetelű baleset az építőiparban és egyre inkább a mezőgazdaságban történik. Bár az idei év első felében a csökkenő tendencia megtorpanni látszik, az utóbbi három évtizedben egyre kevesebben sérülnek meg munkahelyi balesetben.
unknown
Nagy a felhajtás az extra csinos pincérnőiről híres amerikai Hooters étteremlánc augusztus végén nyíló budapesti egysége körül. Sajtóhírek szerint a 65 pincérnői állásra több mint 4 ezren jelentkeztek. A lánc az USA-ban számos munkajogi pert vesztett el, Magyarországon ettől nem kell tartania.
hvg.hu
Európa gazdasági feléledését is fenyegeti a drámai méreteket öltő ifjúsági munkanélküliség, amelyet az euróövezet összköltségvetésének a töredékéből is enyhíteni lehetne.
Poór Csaba
Komoly problémákkal szembesülnek a kínai bevándorlók Afrikában. Az akár egymilliósra is tehető afrikai kínai kolóniát egyre gyanakvóbban figyelik a helyiek, mivel sok esetben az ázsiai állam kereskedői ellehetetlenítik az afrikai vetélytársaikat. Eközben olyan hírek is napvilágot láttak, mely szerint a kínai kormánynak még jól is jön a rengeteg kínai Afrikába települése, mivel így megszabadulhat a "nemkívánatos" munkaerőtől.
hvg.hu
Elképesztően pesszimisták a magyar emberek, ha a munkaerőpiaci kilátásokról van szó, derül ki a Gallup nemzetközi felméréséből. Tízből nyolc honfitársunk gondolja úgy, hogy rossz a munkaerőpiac helyzete és a megkérdezetteknek csak 12 százaléka véli úgy, hogy könnyen tudna munkát találni.
hvg.hu
A multik nélkül egészen más képet mutatna a gazdaság, ezek cégek jegyzik ugyanis a beruházások és az összes árbevétel mintegy felét és a teljes munkaidőben fogalalkoztatok negyedénak adnak munkát. Nem célszerű tehát szórakozni velük.
hvg.hu
Kétszáz új munkahely megszületését, a meglévők megőrzését biztosítja az a két, hosszú távú termelési stratégiai együttműködés, amelyet az olasz DAMA S.p.A-val, valamint a francia tulajdonú Legrand Zrt.-vel a mai napon kötött, a többségében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, 100 százalékban állami tulajdonú Szegedi SZEFO Zrt.
hvg.hu
Egy friss európai uniós felmérés szerint óriási különbséget mutat az uniós tagállamok lakosságának véleménye saját országuk gazdaságának állapotáról: míg a legtehetősebb országokban 75 százaléknál is nagyobb a helyzetet jónak ítélők aránya, nyolc tagállamban, köztük Magyarországon a 10 százalékot sem éri el az elégedettek részesedése.
MTI
Minden negyedik országban szignifikáns a nők és a férfiak munkaerő-piaci részvétele közötti különbség. Egyes országokban húsz százalékkal több férfi dolgozik, mint nő. Ugyanakkor Magyarországon a nők munkaerő-piaci részvétele kissé magasabb a férfiakénál.
hvg.hu
Egy facebookos bejegyzés szerint az átlagos magyar munkavállaló július 1-re letudja az éves bérére eső közterheket, s innentől már az övé, amit megkap. A Pénzcentrum.hu számításai azonban azt mutatják, hogy már múlt hét csütörtök déltől "saját zsebre" dolgozik az átlagos dolgozó.
hvg.hu
Az elmúlt egy évben kétszáz beruházás valósult meg Magyarországon, jelenleg pedig hetven projektet készítenek elő. Az összesen hárommilliárd euró értékű befektetések főleg a járműiparban, a szolgáltató központok, a gépipar, az élelmiszeripar, az elektronika, illetve az információs és kommunikációs technológia területén teremtenek a várakozások szerint összesen mintegy 13 ezer munkahelyet.
hvg.hu