Elfogtak három férfit, akik mobilt raboltak egy 29 éves férfitól
Három férfit fogott el a rendőrség, akik néhány napja megtámadtak egy embert Kemecsén.
Három férfit fogott el a rendőrség, akik néhány napja megtámadtak egy embert Kemecsén.
HavariaPress
Már az USA-ban és Ausztráliában is vizsgálnák, hogy Rupert Murdoch médiamogul bulvárújságírói törvényesen szerezték-e be információikat. A mobiltelefonok feltörésével, rendőrök lefizetésével kapcsolatos brit botrány közben tovább dagad, a várható következmények pedig vélhetően túlnyúlhatnak majd a bulvármédia világán.
hvg.hu
A dél-ázsiai országban a 2010-2011-es üzleti évben 120 millió készüléket vásároltak, és tavaly 18 millióan kötöttek új mobil-előfizetést a Voice & Data szerint. A szubkontinensen tavaly a mobiltelefon piac 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
hvg.hu
Nincs bizonyíték arra, hogy kapcsolat volna a mobiltelefonok használata és az agydaganatok között - állapította meg tanulmányában egy brit, amerikai és svéd szakértőkből álló bizottság, miután áttekintette korábbi, a témára vonatkozó kutatások eredményeit.
MTI
A RightPhone Kft. szállíthat egy éven át kártyafüggetlen mobiltelefonokat a költségvetési szerveknek 175 millió forint értékben – írja a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Bár tisztában vannak a WHO friss állásfoglalásával a mobilhasználat egészségügyi kockázatait illetően, tízből hét amerikai fogyasztó egyáltalán nem tervezi, hogy ennek hatására változtatna mobiltelefonálási szokásain - írja az ELTE TATK hírlevele.
hvg.hu
Két felnőtt és két gyermek tévedt el a Bükkben, de miután mobiltelefonon értesítették a rendőrséget, megtalálták őket - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
MTI
Mobiltelefonált és internetezett munka közben a két magyar fiatal halálát okozó tolóhajó kormányosa, a mozgásképtelenné vált turistahajó fedélzeti matróza pedig SMS-ezett a philadelphiai balesetet megelőző percekben - derült ki a szövetségi közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB) kedden, Washingtonban közzétett, végleges jelentéséből.
MTI
Egy törökországi tanulmány szerint a betegek és a látogatók mobiltelefonjainak háromnegyedén kimutatható volt a Staphylococcus baktérium - számolt be a Scientific American ismeretterjesztő folyóirat online kiadása.
MTI
A Nokia szerdán cáfolta azt a média értesülést, hogy eladná mobiltelefon gyártó üzletágát a Microsoftnak.
MTI
Visszautasította a mobiltelefon-gyártók nemzetközi szövetsége (CTIA) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állítását, mely szerint a telefonok sugárzása rákkeltő lehet.
MTI
A rákkeltő anyagokkal azonos veszélyességi kategóriába sorolta a mobiltelefonálással járó sugárzást az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
hvg.hu
Sokan jeleztétek, hogy hálózati problémát tapasztaltak mind a hanghívásokban, mind a mobilinternet szolgáltatásunkban, a probléma elsősorban Budapesten és környékén érzékelhető, de szórványosan máshol is előfordulhat, ha olyat próbálnak hívni aki a fővárosban tartózkodik - közölte a Telenor Hungary a facebookos oldalán.
MTI
A 47 államot tömörítő, strasbourgi székhelyű tanács környezetvédelmi, mezőgazdasági és regionális politikai bizottsága szerint fennáll a veszély, hogy a mobiltelefonok és más wifi-kapcsolattal bíró készülékek elektromágneses sugárzása károsítja az agy fejlődését.
MTI
A világ legnagyobb mobilszolgáltatójának számító Vodafone növelte ugyan árbevételét a márciussal véget ért 2010/2011-es üzleti évben, de nyeresége csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
MTI
A washingtoni és a New York-i mobiltelefon-tulajdonosok hamarosan szöveges üzenetben értesülhetnek arról, ha országos vagy regionális szinten vészhelyzetet hirdettek - jelentették kedden az amerikai napilapok.
MTI
A prototípust kanadai kutatók készítették elektronikus papírból.
hvg.hu
Kóser mobiltelefonnal rukkolt ki egy izraeli távközlési cég az ultraortodox zsidókra gondolva vevőkörként.
MTI
Két adatbányász olyan szabadon hozzáférhető fájlt talált, melynek segítségével nyomon követhető, merre járt az iPhone korábban.
hvg.hu
A gyors internet-hozzáférést biztosító okostelefonok terjedésével a szülők nem tudják ellenőrizni, hogy gyermekeik milyen tartalmakkal és reklámokkal találkoznak a világhálón - állapította meg egy brit jelentés.
MTI