#Microsoft

Táblagépek jövője: létezik tökéletes tablet?

Ma már kétségtelen, hogy a vékony, könnyen hordozható, bárhová elvihető érintőképernyős számítógépek a következő években fenekestül forgatják fel a számítógépek és az okostelefonok világát egyszerre, hiszen valahol a kettő között állnak.



Kadhafiék foglyul ejtették a líbiai Microsoft-vezért

Líbiai igazgatója szabadon engedéséért küzd az ország hatóságainál a Microsoft. Az amerikai szoftveróriás közlése szerint a férfit több mint két hete vették őrizetbe. A cég már nemzetközi szervezetekkel is összefogott Kálid El-Haszumi kiszabadításáért.




Frissül a Windows Phone 7

A hamarosan érkező update része lesz a várva várt copy-paste funkció, gyorsabban indulnak majd az alkalmazások, és jobb lesz a facebook-integráció is.




Tarolt a Google Androidja a barcelonai mobilkongresszuson

Bár sokan arra számítottak, hogy a Microsoft és a Nokia együttműködésének árnyékában zajlik majd az idei Mobile World Congress (MWC) szakvásár, ehelyett azonban a Google Android operációs rendszere állt a figyelem középpontjában. Az Apple pedig úgy is képes volt díjakat nyerni, hogy nem vett részt a kiállításon.


Microsoftos trójai faló a Nokia élén?

A mobiltelefonjairól ismert távközlési cég, a finn Nokia dollármilliárdokat fog kapni az amerikai Microsofttól, hogy okostelefonjainak jelenlegi operációs rendszerét a Windows Phone 7-re cserélje - mondta a Nokia vezérigazgatója, az éppen a Microsofttól a finnekhez átigazolt Stephen Elop vasárnap. A két cég stratégiai összefogását pénteken jelentették be.


Összeállt a Nokia és a Microsoft

A Nokia mától fő okostelefon-stratégiáját a Windows Phone 7-re alapozza - jelentette be a két vállalat vezérigazgatója. Elemzők szerint a Windows Phone 7operációs rendszernek már az is problémát jelent, hogy megvesse a lábát a piacon.


Nagyszabású együttműködésre készül a Nokia és a Microsoft

A maga területén vezető pozícióban lévő két világcég várhatóan pénteken, egy elemzői konferencián fogja bejelenteni azt a megállapodást, amelynek értelmében a Nokia a Microsoft által mobilkészülékekre kifejlesztett operációs rendszert fogja használni a jövőben készülékeiben saját rendszere, a Symbian helyett - írta csütörtöki számában a Wall Street Journal az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva.





Yahoo: útban a süllyesztő felé

Újabb leépítések várhatók a Yahoo-nál, miután az internetes kereső látogatottsága tavaly tovább csökkent, a Microsofttal való együttműködése pedig a vártnál is lassabban hoz eredményt.




ARM processzorokkal előre törhet a Microsoft

A brit ARM processzoraihoz igazított operációs rendszer fejlesztésével ismét előre törhet a Microsoft - állítják szakemberek, akiket igazolni látszik a szoftvercég tőzsdei szereplése is, miután az együttműködés hírére a redmondi óriás részvényei is emelkedni kezdtek.


Itt az évtized legjobb cégvezetője

A MarketWatch szakembergárdája az Apple vezérét választotta az elmúlt évtized legjobb cégvezetőjének. Az olvasók szavazatai alapján Alan Mulally Ford-főnök vehette át a 2010-es év legjobb amerikai cégvezetőnek járó közönségdíjat.