Kétszeresére nőtt az 50 év fölötti kismamák száma a briteknél
2012-ben már 154 gyermek született legalább 50 éves anyától, míg 2008-ban még 69 volt ez a szám. Egyre több a 40 fölötti anya is, miközben 25 év alatt egyre kevesebben szülnek.
2012-ben már 154 gyermek született legalább 50 éves anyától, míg 2008-ban még 69 volt ez a szám. Egyre több a 40 fölötti anya is, miközben 25 év alatt egyre kevesebben szülnek.
MTI
Először született mesterséges megtermékenyítés révén cápa Ausztráliában, egy melbourne-i akváriumban.
MTI
Az esetek közel felénél a férfi vagy a férfi is a terméketlenség oka. A férfimeddőség hátterében állhat fejlődési rendellenesség, anatómiai eltérés, endokrinológiai vagy érrendszeri betegség, gyulladás, fertőzés, sérülés, korábbi betegség vagy műtét szövődménye, illetve akár bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is kialakulhat.
hvg.hu
A korábbi költségek töredékébe kerülhet a mesterséges megtermékenyítés abban a laborban, amelyet a fejlődő országoknak fejlesztettek ki belga tudósok. A kutatók hétfőn egy londoni konferencián mutatták be a labort, amelyben a megtermékenyítés 200 euróba kerül: ez az összeg 10-15 százaléka annak, amit eddig fizetniük kellett a gyermekre vágyó pároknak.
unknown
A kisfiút embrióállapotában egy új, olcsó eljárással vizsgálták, hogy kiszűrjék az esetleges kromoszómahiábkat.
MTI
A világon elsőként Nagy-Britanniában engedélyezhetik a "háromszülős" mesterséges megtermékenyítést, hogy segítsenek a családoknak, amelyek a gyógyíthatatlan betegségek öröklésétől szeretnék megóvni gyermekeiket.
MTI
Hosszú betegség után szerdán elhunyt Robert Edwards Nobel-díjas brit tudós, a mesterséges megtermékenyítés úttörője, akinek kutatásai nyomán elindulhatott a lombikbébiprogram.
MTI
Támogatják a britek a kormány kezdeményezte konzultáció szerint azt a mesterséges megtermékenyítési technikát, amellyel három ember DNS-ének felhasználásával születhet gyermeke olyan pároknak, akik máskülönben bizonyos genetikai betegségeket örökíthetnének át utódjukra.
MTI
Lengyelországban július 1-jétől támogatja a társadalombiztosítás a mesterséges (in vitro) megtermékenyítést - jelentette be szerdán a lengyel egészségügyi miniszter.
MTI
A megtermékenyített petesejt osztódásáról készülő gyorsított felvételek segíthetik az orvosokat annak eldöntésében, hogy mely embriókat ültethetik be a vetélés kisebb kockázatával a mesterséges megtermékenyítés során.
MTI
Elérte az 5 milliót a mesterséges megtermékenyítéssel született gyerekek száma 1978 júliusa óta, amikor világra jött Louise Brown, az első lombikbébi - derül ki az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) közleményéből, amelyet a szervezet július 1-től 4-ig Isztambulban megrendezett éves találkozója alkalmából adtak ki.
MTI
A most 47 éves brit béranya eddig nyolc gyermeket szült meddő pároknak, most ikreket vár. Az ötvenedik születésnapja előtt még szeretne bevállalni két terhességet – írja a Daily Mail.
hvg.hu
A férfi egészséges étrendje javítja a mesterséges megtermékenyítés sikerét.
MTI
Megtermékenyített petesejtjének lefagyasztása után tizennyolc évvel szülte meg gyermekét egy izraeli nő.
MTI
Nem csökkenti az esélyeket a mesterséges megtermékenyítésben részt vevő nőknél az, ha csak egy embriót ültetnek be a szakemberek - derült ki egy amerikai jelentésből.
MTI
Kisebb közfelháborodást okozott Brazíliában az a 61 éves asszony, aki ennyi idős létére első gyermekét várja.
Medipress
Hatvanegy éves nő terhessége ver hullámokat Brazíliában a kései anyai örömökről.
MTI
Egy neves hongkongi termékenységi klinika elismerte, hogy szakemberei elcseréltek két embriót, és a tervezetthez képest más nőbe ültették be. A cserében érintett két nő ellentételezést kap – számolt be az esetről a BBC hírportálja.
hvg.hu
Az észak-olaszországi Veneto tartomány megtéríti a mesterséges megtermékenyítés költségeit az 50 évnél nem idősebb nőknek, Gianni Nannini énekesnő példáján felbuzdulva, aki 2010-ben 54 évesen lett anya – jelentette pénteken az olasz média.
MTI
Gábor Zsazsa férje azt akarja, hogy 94 éves felesége újra anya legyen, mesterséges megtermékenyítéssel, és egy béranyával - számolt be a hírről a CNN.
hvg.hu