#mentelmi jog


Bocsánatot kér Novák "Lógjon!" Előd

Hétfőn, a parlament plenáris ülésén napirend előtt kér bocsánatot a jobbikos Novák Előd a bekiabálásáért. A Fidesz továbbra is fenntartja véleményét, hogy a képviselőnek le kellene mondania mentelmi jogáról, de erre sem a Jobbik, sem az érintett szerint nincs szükség. Az LMP és az MSZP a Fidesztől hasonló esetekben is ugyanilyen "érzékenységet" kér.


"Lógjon!" – kiabálta Novák a Parlamentben

Az Országgyűlés úgy döntött: fenntartja két fideszes politikus, Meggyes Tamás és Szekó József mentelmi jogát. Mindkét politikus ellen rágalmazás miatt tettek feljelentést. Meggyes Tamás kiadását a Jobbik és az LMP, Szekó Józsefét csak a Jobbik támogatta.




Ha Kövéren múlik, Gyurcsány börtönbe kerül

A demokratikus jogállam szempontjából aggályos, ha Kövér László leendő házelnök azt nyilatkozza, „nagyon reméli”, hogy Gyurcsány jogi felelősségének megállapításához a „szükséges bizonyítékok is összegyűlnek” - írja Nagy Attila Tibor politikai elemző a blogján.





Előzetesben egy román szenátor

Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Catalin Voicu román szociáldemokrata párti szenátort, akit befolyással való üzérkedéssel, valamint kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak.



Index: Morvai emlékeit cáfolja a jegyzőkönyv

"A kerékbilincs felszerelése közben megérkezett a gépjármű tulajdonosa Morvai Krisztina Európai Parlamenti képviselő asszony, majd kijelentette, hogy nála nincsen pénz, de képviselői mentelmi jogára hivatkozva kérte a kerékbilincs ingyenes eltávolítását" - áll a Morvai krisztina parkolási ügyéről készült hivatalos jegyzőkönyvben.


Rogán szerint Morvai igenis a mentelmi jogára hivatkozott

Morvai Krisztina csütörtökön visszautasította az Index értesülését, miszerint egy rá a Belvárosban kiszabott parkolási bírság kifizetése alól mentelmi jogára hivatkozva akart kibújni. Rogán Antal V. kerületi polgármester szerint Morvai úgy viselkedett, mint aki a törvények felett áll.






A mentelmi jog védelmében

Új muníciót adott a Hagyó-ügy a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlésével kampányoló Jobbiknak. A magát ártatlannak mondó szocialista politikus ugyanis egyetlen tisztségét tartotta meg, a védettséggel járó törvényhozóit, amely megakadályozza, hogy büntetőeljárás indulhasson ellene. A mandátum megszűnte után persze zöld utat kapnak a bűnüldözők, bár a formálódó új parlamenti erőviszonyokat látva valószínűleg az újabb képviselőség sem mentené meg az ingatlanai egy részét a hvg.hu információi szerint a gyerekére írató Hagyót az eljárástól. Egy alkalmi Fidesz–Jobbik-összefogás ugyanis bizonyára szállítaná a szükséges kétharmados többséget a nyomozás megindításának engedélyezéséhez.