#meghalt

Schmitt: Mádl Ferenc nemcsak elődöm, barátom és példaképem volt

Nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök - mondta Schmitt Pál rövid sajtónyilatkozatában azt követően, hogy a Sándor-palotánál felállított emlékezési helyen gyászszalagot kötött a nemzeti lobogóra, és lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt köztársasági elnök fényképe előtt.










Hárman haltak meg balesetekben 24 óra alatt

Összesen 136 közúti közlekedési baleset során intézkedett a rendőrség az elmúlt 24 órában, három közlekedési baleset három halálos áldozatot követelt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján.