Brüsszeli robbantások: gyertyagyújtás lesz este a belga nagykövetségnél
Este 6-kor a belga nagykövetség I. kerületi épülete előtt tart gyertyagyújtásos megemlékezést az Együtt.
Este 6-kor a belga nagykövetség I. kerületi épülete előtt tart gyertyagyújtásos megemlékezést az Együtt.
hvg.hu
Az orosz parlament alsóháza (Állami Duma) képviselői pénteken megtagadták, hogy egyperces néma csendet tartsanak az egy évvel ezelőtt meggyilkolt Borisz Nyemcov emlékére. Dmitrij Gudkov ellenzéki képviselő kezdeményezte a megemlékezést a plenáris ülésén, de ezt szerinte a 450 képviselőből mindössze egy támogatta.
MTI
Szélsőjobbos szervezetek azokra a katonákra és civilekre emlékeztek szombaton a budai Várban, akik Budapest 1945-ös ostromakor február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt várból. Antifasiszta ellentüntetők is voltak a helyszínen, az MTI szerint körülbelül százan, és doboltak, dudáltak, rigmusokat skandáltak a beszédek közben. A két oldalt vaskordon és rendőrsorfal is elválasztotta egymástól.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA vezetői és a családtagok csütörtökön emlékeztek meg a Challenger-tragédia áldozatairól. Harminc évvel ezelőtt, nem sokkal a fellövés után felrobbant és darabokra hullott az űrsikló, fedélzetén hét emberrel: hat űrhajóssal és egy "civillel", Christa McAuliffe általános iskolai tanárnővel.
MTI
A 2015. januári merényletek áldozataira emlékeznek Franciaországban, a megemlékezések csúcspontja vasárnap lesz Párizs szívében, a République téren.
MTI
Párizsi hangulat a támadások után, koraszülöttek világnapja, kisiklott személyvonat Pakisztánban, kannába szorult medve, túszdráma Bamakóban - képes válogatásunk a hét fontosabb eseményeiből.
hvg.hu
Egyperces néma csenddel emlékeztek hétfő délben Európa nagyvárosaiban a pénteki párizsi terrortámadás áldozataira.
unknown
Nemzeti gyásznapot hirdetett tegnap délután Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki éjjeli párizsi események miatt. Ma reggel 9 óra után pár perccel, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbócra eresztették Magyarország lobogóját a Parlament előtt.
hvg.hu
A tunéziai parlament tévedésből megemlékezett kedden az algériai függetlenségi háború egyik legendás alakjának haláláról, holott Dzsamila Buhired még életben van.
MTI
A tudósító az első percben szomorúan konstatálja, hogy nem tud észrevétlenül lelépni, ugyanis abban az esetben mintegy 25%-kal csökkenne a hallgatóság létszáma. Ellenzéki tüntetés, Magyarország, 2015.
Hont András
Civilek szerveztek csendes megemlékezést Göncz Árpád néhai államfő emlékére szerdán kora este a Parlamentnél. Az 1990-től 2000-ig hivatalban lévő köztársasági elnök kedden hunyt el, életének 94. évében.
MTI
Schmidt Mária kormánybiztosként koordinálja a jövő évi 1956-os megemlékezéseket – jelentette be Balog Zoltán.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Keleti pályaudvar főbejáratához hívják csendes megemlékezésre azokat, akik együttéreznek a csempészteherautóban megfulladt 71 menekültre.
hvg.hu
1944. augusztus 3-ra virradóra több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban az SS katonái.
MTI
A Vígszínházban közösen búcsúzhatnak péntek este Pap Verától a közönség és a társulat tagjai. A búcsúztatóra a vigszinhaz.hu-n regisztrálhatnak a színésznő tisztelői.
MTI
Egyre kényesebb üggyé válik az a moszkvai ünnepség, amelyet a második világháborús európai győzelem 70. évfordulója alkalmából szerveznek. Oroszország ukrajnai politikája miatt az uniós vezetők nem mennek el az eseményre, de több mint 20 állam vezetői már megerősítették, hogy ott lesznek Moszkvában május 9-én. Azt nem tudni, hogyan döntött a magyar köztársasági elnök – derül ki a Népszabadság kedden megjelent cikkéből.
hvg.hu
Megerősített biztonsági rendszabályok mellett tartották meg a húsvéti miséket több kenyai keresztény templomban, mert a keresztényeket célba vevő, 148 halálos áldozatot követelő csütörtöki garissai terrortámadás után a vallási vezetők újabb támadásoktól tartottak a húsvéti ünnepek alatt.
MTI
Igenis kötelezővé tette a Klik a részvételt a budapesti megemlékezésen: a ceglédi tankerület igazgatói múlt csütörtökön behívatták a váci középiskolák vezetőit, és közölték velük, hogy iskolánként kell tíz diákot küldeni a rendezvényre – ezt írta facebookos bejegyzésében a Váci Madách Imre Gimnázium egyik tanára.
hvg.hu
Gyásznapot tartanak hétfőn a kelet-ukrajnai Harkovban, a vasárnapi pokolgépes robbantás áldozataira emlékeznek.
MTI