#Márta István




Új Színház - tüntetés: legyen Orbán-musical és Hoffmann-kabaré

Este fél hat után nem sokkal véget ért az a tüntetés az Új Színház előtt, amelyen mintegy ezer ember tiltakozott a főváros döntése ellen, hogy a szélsőséges nézeteket valló Dörner Györgyöt nevezték ki a teátrum élére. A Magyar Fokhagymafront csoport tagjai performance-előadásukban elmondták, Csurka Istvánt tennék meg főistenjelöltükké. A rendezvényen megjelent Fábry Sándor, akinek felszólalását fújjolással fogadták az emberek.


Márta: Tarlós bizalma Dörnerben és Csurkában van

Márta István, az Új Színház január végén távozó igazgatója nem kapott választ a főpolgármestertől pénteki találkozójukon arra, hogy miért nem győzte meg eléggé pályázata. Mint az MTI-nek a megbeszélést követően elmondta, Tarlós István döntését véglegesnek látja.



A Dörner-ügy háttere: "brutális kenyérharc" a Fidesz-holdudvarban

Csütörtökön a magát nemzeti radikálisként meghatározó Dörner Györgyöt nevezték ki az Új Színház élére, intendánsa pedig az egykori MIÉP-elnök Csurka István lett, aki Gyurcsány Ferencről is szívesen íratna drámát. Közös koncepciójuk szerint a színház nevét is megváltoztatnák Hátország Színházra, hogy többek között így küzdjenek meg a „különösen elfajzott, beteges liberális hegemóniával”. Forrásaink szerint az ügy mögött a Fidesz-közeli színházi vezetők "brutális kenyérharca" áll.






Márta István a POSZT új művészeti vezetője

Elvállalta Márta István, az Új Színház igazgatója és a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) művészeti vezetését. Az új igazgató, aki idén még csak megfigyelőként vesz részt az ország legfontosabb színházi seregszemléjén, jelentős változtatásokra készül.