Hillary Clinton bejelentkezett Facebook-főnöknek
Hogy Hillary Clinton komolyan gondolta vagy sem, azt nem tudjuk, de egy vele készült interjú alkalmával azt állította: álmai netovábbja lenne, ha ő vezethetné a Facebookot.
Hogy Hillary Clinton komolyan gondolta vagy sem, azt nem tudjuk, de egy vele készült interjú alkalmával azt állította: álmai netovábbja lenne, ha ő vezethetné a Facebookot.
hvg.hu
Brüsszeli meghallgatása után Franciaországba utazott a Facebook első embere, ahol a világra szintén nagy befolyással lévő kollégájával találkozott.
hvg.hu
A lehető legrosszabb értelemben véve európai uniós módon zajlott kedden kora este Mark Zuckerberg európai parlamenti meghallgatása. A képviselők előbb megállás – és a rendelkezésre álló időkeretük betartása – nélkül sorolták kérdéseiket, így a válaszokra végül alig jutott idő. A politikusok pedig majdnem összevesztek. Szerencsére azért kiderült néhány konkrétum is, egyebek mellett az is, hogy erősödik az uniós gyanú azt illetően, hogy a Facebook nem igazán tudja kontrollálni magát a piacon, ahol talán erőfölényével is visszaél.
Hamarosan az Európai Parlament vezetői elé járul Mark Zuckerberg, hogy ott is választ adjon a Facebookot érintő adatgyűjtési botrányra. Az eseményt élőben sugározzák majd.
hvg.hu
Nem először keveredett botrányba vállalkozásaival a Facebook vezére, de a mostani lehet a legsúlyosabb.
HVG
A Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást, és hamarosan találkozni fog az EP több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra.
MTI
Egy igazi úrhoz méltón ugyan finoman, de ismét csak célozgatott Tim Cook a Facebook megkérdőjelezhető adatkezelésére.
hvg.hu
A Gyűrűk Urából ismert főgonosz, Szauron szemeként is emlegették a Facebook alkalmazottai azt a belsőleg használt, mindent látó rendszert, mely kizárólag a vállalat munkatársainak fiókját hivatott megvédeni. Itt egy újabb dolog, amiről elfelejtettek, vagy csak nem akartak szólni Zuckerbergék.
hvg.hu
A böngészési előzmények törléséhez hasonló funkcióval erősít a Facebook. Az új eszközzel pár kattintással megsemmisíthetők lesznek facebookos tevékenységeink nyomai.
hvg.hu
Bővítette a biztonsági rések felkutatására indított fizetős programját a Facebook: egy-egy adathalász aalkalmazás felfedezését is jutalommal honorálja a közösségi oldal. Bár a "munkáért" járó díj pontos összege nem ismert, aligha fillérekről lehet szó.
hvg.hu
Több tucat olyan Zuckerberg-kamuprofil is aktív a Facebookon, amely állítólagos nyereményért cserébe pénzzel akarja lehúzni a felhasználókat.
hvg.hu
Mark Zuckerberg után újabb vezető beosztású Facebook-dolgozó tett említést arról, hogy bizonyos formában akár pénzt is kérhetnének az oldal használatáért. Most kiderült: az elképzelés annyira nem légből kapott, hogy a vállalatnál aktívan foglalkoznak a kérdéssel.
hvg.hu
A BBC a napokban hivatalosan is elhatárolódott attól az állítólagos BBC-hírtől, amely szerint nukleáris háború tört ki Oroszország és az USA között. A felületes szemlélőnek valóban úgy tűnhetett, már úton vannak a rakéták: a képsorokon rakétákat kilövő orosz és NATO-hadihajók, valamint gombafelhők látszottak. A videó viszont több éve készült, s egy oktatófilm részének szánták. A világháborúról ugyan még nem tört ki, de vajon kitalálja, hogy az alábbiak közül melyik hír igaz, s melyik nem?
hvg.hu
A szürke pólóból, kapucnis pulóverből és farmerből álló „kocka” egyenruháját öltönyre cserélte Mark Zuckerberg, a Facebook elindítója és irányítója, amikor megjelent az amerikai szenátus előtt. A törvényhozók körében egyetértés alakult ki, hogy annak valamiféle szabályozásra van szüksége. Hogy ezt a 33 éves korára a világ egyik leggazdagabb emberévé vált Zuckerberg teszi meg önszántából, vagy a washingtoni törvényhozás kényszeríti ki, az még a jövő zenéje.
hvg.hu
A májusban életbe lépő új uniós adatvédelmi rendelethez kapcsolódóan számos, a felhasználók adatainak védelmét szolgáló beállítást élesítettek, illetve élesítenek ezekben a napokban a Facebookon, elsőként az európai felhasználóknál. Mások mellett a magyaroknak is nyilatkozniuk kell arról, milyen adataikat kívánják megadni.
hvg.hu
A képviselők szerint nem elég az, hogy Zuckerberg csak bocsánatot kérjen a magánadatok kiszivárogtatásáért, hanem ígéretet kell tennie a szigorúbb adatkezelésre és az átláthatóság biztosítására egyebek mellett a politikai célú reklámok vonatkozásában.
MTI
Nem mindenkit hatott meg Mark Zuckerberg Cambridge Analyticával kapcsolatos bocsánatkérése, Kanada ugyanis formális találkozót kezdeményezett a Facebook ottani kulcsszereplőjével. Megunták a játékot, szerintük vége annak az időszaknak, amikor a Facebook találhatta ki saját felhasználási feltételeit. Innentől majd az államok mondják meg törvényekben, hogy mit lehet és mit nem.
hvg.hu
A szenátusi meghallgatáson világosan kivehető volt.
hvg.hu
A cégalapító-vezérigazgatónak esze ágában sincs megválni egyetlen titulusától sem.
hvg.hu
A cég milliárdokat költött alapító-vezetője, Mark Zuckerberg személyes biztonságára.
hvg.hu