A helyi sajtó szerint egy drótkötélpályába akadt be a honvédség helikoptere, ezért zuhant le
Hivatalos megerősítésre azonban még várni kell.
Hivatalos megerősítésre azonban még várni kell.
hvg.hu
A kormány ismét rendelettel módosított törvényt „a Magyar Honvédség hadrafoghatóságának folyamatos biztosítása”, továbbá a Honvédség „működési rendjének a Magyarország szomszédságában fennálló háborús helyzethez igazítása” céljából.
Franciaországgal, Észtországgal, Belgiummal és Ciprussal közösen, több száz darabot. Ezt Emmanuel Macron jelentette be.
MTI
Vízvezeték-ásás közben találták meg őket.
hvg.hu
Egyiküket felettese többször gumibottal mellbe ütötte, majd bakanccsal hasba rúgta.
hvg.hu
Az ügyészség kivizsgálta a honvéd vezérkari főnök “magatartását kifogásoló” feljelentést, majd bűncselekmény hiányában elutasította azt. Katonák egy csoportja azért jelentette fel Böröndi Gábort, mert úgy érezték,”szívatási” céllal, bosszúból küldte őket kiképzésre. A vizsgálat szerint, ha így is érezték, a gyakorlat NATO-kompatibilis volt, a dandártábornok pedig nem élt vissza a helyzetével.
Felgyógyulásuk után katonáink vissza akarnak térni közénk, és vissza is fognak jönni – mondta a HVG-nek Nagy Levente alezredes, a Magyar Honvédség koszovói KFOR-kontingensének parancsnoka.
Koszovóban a tömegdemonstrációk kezeléséből jól vizsgáztak a magyar katonák, és új rendelkezésként minden katona köteles gyakorolni a fegyver szét- és összeszerelését – mondta el Böröndi Gábor.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint négy honvédot ápolnak kórházban a koszovói zavargások után.
hvg.hu
Ellátják, és ha kell, haza is hozzák a sebesült magyar békefenntartókat.
hvg.hu
Váratlan és furcsa „kiképzésre” küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá „szívatási” céllal, bosszúból – ez jutott el Vadai Ágneshez, a Demokratikus Koalíció politikusához. A hvg.hu is kérdezte a vezérkari főnököt és a tárcát is – utóbbi válaszolt. Eszerint Böröndi valóban gyakorlatot rendelt el, abban összesen 600-an vettek részt.
Május 21-e a honvédelem napja, amire mindenki másképp gondol: van, akinek saját élményei kerülnek elő, más inkább a toborzókampányt tolja meg.
hvg.hu
Nagy fiatalítás zajlott a honvédségnél, de talán elhamarkodták a döntést: több leszerelt katona lehetőséget kap a visszatérésre.
hvg.hu
Átvilágítják a légvédelmet, megújítják a személyzeti politikát, a háttérbe szorul a katonák családjának érdeke, drasztikus változások lesznek – ígérte a honvédség új vezérkari főnöke egy vezetői értekezleten, az ott készült, kiszivárgott dokumentum alapján.
hvg.hu
Böröndi Gábor szerint sokan félreértették, amit a parlamenti meghallgatásán a nukleáris elrettentésről mondott.
MTI
Lelkesítő beszédet mondott Böröndi Gábor az első általa vezetett honvédségi állománygyűlésen. Változást, ütőképes honvédséget ígért, és hogy bízik a katonákabam hogy képesek lesznek véghez vinni ezt a várható fájdalom ellenére is. Azt is elárulta, mit kell mondani, ha esetleg valakit zavar a honvédségi aktivitás: ha átmegy a Gripen a falu fölött, az a szabadság hangja.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Köszönetet nyilvánított a dán és a norvég nagykövet Magyarországnak a sikeres szudáni mentőakcióért.
hvg.hu
A vezérkari főnök menesztésére már januárban számítani lehetett – ezt állítják a honvédség belső ügyeit ismerő forrásaink –, mert a honvédségen belüli akkori tisztogatásokban a saját emberei is elvéreztek. Utódját, Böröndi Gábort „NATO-kompatibilis”, „nem oroszbarát”, ugyanakkor a Fideszben jól fekvő katonaként emlegetik.
Dezső András
Dezső András
Serdült Viktória
Az akció keretében a magyarok mellett nyolc másik ország állampolgárait hozták Dzsibuti érintésével Magyarországra.
MTI