Madonna nagyot mondott saját jótékonyságáról
Cáfolja Malawi kormány, hogy Madonna alapítványa iskolákat épített az országban, igazából csak tantermekkel toldottak meg melévő intézményeket.
Cáfolja Malawi kormány, hogy Madonna alapítványa iskolákat épített az országban, igazából csak tantermekkel toldottak meg melévő intézményeket.
MTI
Mindenki mást jócskán megelőzve Madonna vezeti a tavalyi koncertbevételi toplistát: 88 előadásból álló világkörüli turnéja 296,1 millió dollárt hozott, a legmagasabbak közé tartozó átlagos jegyárakkal.
MTI
Madonna MDNA című turnéja hozta a legnagyobb összbevételt 2012-ben.
MTI
Eddig csak Madonnának sikerült egymás után három albummal feljutnia a brit toplistákra. Rihanna most beérte.
MTI
Legújabb parfümje promotálása érdekében Madonna ismét levetkőzött. Bár a képen látható testnek nagy valószínűséggel nincs túl sok köze az énekesnőjéhez.
hvg.hu
Olyat mutatott hétfői, miami koncertjén Madonna, amit leginkább csak a nőgyógyásza láthatott – eddig. Az 54 éves énekesnő olyan szűk fehérneműt választott a fellépéshez, ami elől-hátul bevágott, a közönség így alaposan szemügyre vehette Madonna nemi szerveit és hátsó felét.
hvg.hu
A dél-koreai popsztár, Psy is csatlakozott Madonnához az énekesnő kedd esti New York-i koncertjén, ahol közösen előadták a Gangnam Style-t.
MTI
Madonnát kisebb baleset érte dallasi koncertjén, amikor elesett a színpadon.
hvg.hu
Elkeserítette denveri rajongóit Madonna, mert figyelmen kívül hagyta a júliusi coloradói mozis lövöldözést, és fegyverrel hadonászott a koncertjén.
MTI
Megrajzolt, csík szemöldökkel hódított Marlene Dietrich, ami manapság kuncogást váltana ki.
hvg.hu
Előkerült a Victoria's Secret harminchárom évvel ezelőtti katalógusa. Retro nőideál.
hvg.hu
A római Aventinus-dombon szemelt ki magának egy villát az amerikai popsztár, Madonna, aki az örök városban is lakást akar vásárolni magának.
MTI
A femme fatale popkulturális megfelelője a flegma csaj. Itt van tíz, aki megadta az alaphangot.
hvg.hu
Pénzbüntetés fenyegeti Madonnát, mert csütörtök esti szentpétervári koncertjén a homoszexualitás "propagandáját" tiltó helyi rendelkezés ellenére a melegekkel szembeni toleranciára szólította fel közönségét.
MTI
Százezer dollárért, vagyis átszámítva 22,5 millió forintért vett meg egy jótékonysági árverésen két pennsylvaniai állatbarát négy belépőjegyet a hónap végi philadelphiai Madonna-koncertre.
MTI
A szokatlanul átpolitizált világturnéján lévő Madonnát orosz politikusok és vallási aktivisták hevesen támadják csütörtöki esti szentpétervári koncertje előtt, az amerikai énekesnő azonban továbbra is harciasnak mutatkozik, és azt ígéri, hogy a figyelmeztetések, fenyegetések ellenére sem mellőzi a közéleti üzenetet a Néva partján.
MTI
Helyi ortodoxok tiltakoznak Madonna két oroszországi fellépése ellen, és nehezményezik azt is, hogy a világhírű amerikai énekesnő támogatásáról biztosította a Kreml iránt kritikus Pussy Riot nevű lánybandát, valamint a homoszexuálisokat.
MTI
Hiába ismerjük provokatív és bevállalós énekesnőnek Madonnát, most bemutatott cipőkollekciójának egyes darabjai inkább hajaznak a józsefvárosi piac felhozatalára. Kevés szín, hordhatatlannak tűnő participők, semmi újdonság.
hvg.hu
Az 1944-es varsói felkelésről szóló rövid filmrészlettel kezdődik Madonna augusztus elsejei koncertje a lengyel fővárosban. Erről a varsói városvezetés állapodott meg a koncert szervezőivel, ugyanis a szupersztár fellépése a felkelés 68. évfordulójára esik.
MTI
Eltörölte ausztráliai turnéját Madonna. Az énekesnő közel húsz éve nem tett ilyesmit.
hvg.hu